A jövő live act-jét hallottuk szombat éjjel

- 5 perces olvasmány
giorgia angiuli élőben prezentált műsorát

Sokan nem szeretik az újat, a „kísérleti elektronikus zenét” a labilisabb
techno, tech house és progresszív határain egyensúlyozó live előadásokat,
ám mi nagyon is vevők vagyunk rá, így semmiképpen sem hagyhattuk ki
az olasz feltörekvő zseni Giorgia Angiuli élőben prezentált műsorát ezért
az év első hónapjának zárásaként az Akvárium Klub-ba látogattunk.

Sajnos ezúttal nem tudtunk korán érkezni ezért Goyes
és Chris Drifter setjéről lemaradtunk, megérkezésünkkor már East Cafe
játszott, akinek „warm up” produkcióját nem igazán éreztük szívünkhöz
közelinek persze lehet, velünk van a baj, de 40 perc elteltével sem sikerült meggyőznie minket, arról hogy van létjogosultsága a line up-ba, amibe
egyáltalán nem illet bele.

East Cafe setje végeztével érkezett a live act-ezés fogalmát újraértelmező
és a zenei kreativitást kimaxoló Giorgia Angiuli, aki játékkollekciója által
keltett kreatív hangokkal, ritmusokkal és mély, egész testünket
megremegtető basszusokkal indított neki minket zenei előadásának.
A szintetizátor fenomén először a játékszereivel életre hívott egyedi
hangokkal tárta fel előttünk álomszerű dimenzióját, majd később tovább
mélyítette ezt saját vokáljával, amit hol démonivá torzított, hol angyalivá
szelídített ezzel is jelezve, hogy itt bizony minden élőben/live zajlik és
még ő sem tudja hová vezet az általa bejárni készült ösvény, csak úgy
áramlott az energia a zenéjéből
A dübörgő mélyek, utaztatós
dallamok, energikus robbanások söpörtek végig 
a tánctéren, és
hatoltak csontig, őrületes hangulatot teremtve ezzel.
Zenéje egyfajta macska-egér harc volt saját kreativitása és az elektronikus
zenei műfajok széles skálája között. Megvolt a gyönyörű ív, szállós dallamos
track-ek, pattogós keményebb ütemek egyszerűen tökéletes volt.
Elmondható hogy ez az egy óra volt az éjszaka folyamán amikor,
mindenki önfeledten 
táncolt. Hihetetlen utazásnak lehetünk szem
és fültanúi. Imádtuk!

Giorgia Angiuli-t követően az est harmadik live előadója, Bernathy
követte a színpadon, akinek a produkciója véleményünk szerint felemásra
sikerült. A zenék szétszedése ugyan ment neki, de az összerakása már
annál kevésbé. Sokat hibázott, zenéi párszor elcsúsztak igaz live
produkcióról beszélünk, 
az ilyesmi előfordul, de alig találta a megfelelő
zenéket, amivel a közönség hangulatát tovább tudta volna emelni.
Egyszerűen csak bizonytalanságot éreztünk setje elejétől a végéig.

Kühl zárta az estét és mentette meg a maga módján valamilyen szinten.
Zenei szelektálása korrekt volt hangulatra, hangzásra és dallamra
is
. Egyszóval egy kerek egész volt.

Összességében, a húzónév Giorgia Angiuli különleges egyedi
hangzásvilága 
miatt mindenképp érdemes volt elmenni és élőben
részese lenni kreatív 
megvalósításainak. Bebizonyosodott, hogy nincs
olyan régi játék és egyéb kütyü, amiből az olasz kis csaj ne tudna hangot
előcsalni. Igaz az este lehetett volna jobb is, ha a line-up más magyar
előadókból épül fel, vagy sikerül a meglévőknek elkapni a hangulatot egy
egész más szinten, de hát ez most egy ilyen erős közepesre sikeredett este
lett ezúttal, természetesen nem bántuk meg hogy ott voltunk. Reméljük
legközelebb is ellátogat hozzánk Giorgia Angiuli az összes ismert és
ismeretlen kütyüjével együtt.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here