Befűtöttek a németek a Rio-ba

- 6 perces olvasmány
super flu formáció és nick curly
SONY DSC

Sokan imádják a klubtivornyákat, így természetesen nem szűnő
lelkesedéssel járják őket szinte egész évben. Ezt a tábort erősítjük mi
is, így az idei év indításaként a Rio-ba látogattunk ahol vastag zoknira,
és kesztyűre sem volt szükségünk, mert ez alkalomra teljesen téliesített
volt. A forró hangulatról a Super Flu formáció és Nick Curly zenei
szelektálása gondoskodott, na de lásuk részleteiben.

Partybusz-al mentünk a helyszínre bár a buszon tapasztaltakat, inkább
neveznénk kiábrándítónak, mint hangulat teremtőnek.
A zene nagyon halk volt a busz emeletének a teteje pedig fedett
(nyilván a hideg idő miatt) így felállni, kiegyenesedni esély sem volt kicsit
úgy éreztük magunkat, mint egy csempészveremben, egy szó, mint
száz nem erre számítottunk
.

A helyszínre megérkezvén az hazai Indigo Theory triója pakolta
a kellemes, testünket és lelkünket simogató live vokállal ízesített house
dallamokat. Szettjük egyetlen negatívumaként viszont megemlítenénk,
hogy baráti társaságunkból is akadtak olyanok, akik félóra után már eléggé
monotonnak tartották ugyanazt a vokált hallgatni minden egyes track alatt.
Ha nem lett volna ennyi belőle, vagy van egy két track ami alatt más hang
énekel, ezt a szembetűnő monotonitást talán észre sem vesszük.
Őket váltotta a szintén hazai Jaffa Surfa, aki zenei hullámaival az este
megalapozását folytatta. Persze ilyenkor, ahogy az lenni szokott a jelenlévők százalékaránya még eléggé alacsony volt, ami soron következő előadóra
természetesen jelentősen megváltozott.

A felvezetést követően a már megalapozott, langyos hangulat tovább
hevítésének feladata a német formációra, a Super Flu-ra hárult.
Erős kezdés után a lágyabb hangok és dallamosabb ütemek nyertek
teret maguknak és 
kerültek előtérbe.

Setjüket végig a vidám, friss, lüktető ritmusos house zenék jellemezték,
rengeteg kreatív megoldással és egy csipetnyi örültséggel fűszerezve.
Érzelmekkel teli zenei művészetük megnyilvánulása nekünk tetszett!
Persze nyitottnak kellett lenni zenéjük eléggé „egyedi” volt mind
hangzásra 
mind a zenék közötti váltásra, és a műfajra levetítve is.
Bár körülöttünk akadtak olyanok, akik érdeklődésüket vesztették, azonban
szerintünk ez inkább zenei nyitottságuk hiányának tudható be, nem pedig
a germán duó rossz szelektálásának, hiszen mi, forró ütemeiktől lázat,
betegséget „szuper influenzát” nem, azonban felejthetetlen szórakozást
annál inkább kaptunk.
Előadásuk végezetével kissé keserű szájízzel tudatosult bennünk, hogy
az általunk várt K5000, V13a nevű zenék, a Musik 3 albumukról nem
kerültek lejátszásra, de hát nem teljesülhet minden kívánságunk,
nem igaz?

Az est folytatásában következett a karakteres szettjeiről híres szintén
house zenében jártas másik német előadó Nick Curly, aki ezúttal sem
okozott nekünk csalódást. Végig minőségi, pumpáló, vérforraló, house
zenéket pakolt kitűnően ráérezve a közönség hangulatára.
Néha-néha azért felcsendült egy két erősebb tech house darab is szettje
során, persze mindvégig szem előtt tartva az egész estére jellemző
dallamosabb vonalat. Szerintünk azonban vehette volna szigorúbbra
a figurát elmaradt az egyik kedvencünk,
”ami egyébként Anja Schneidernek, a techno holle anyójának is,
az egyik favoritja,
 a híres Helter Skelter című
track, amiben a végsőkig reménykedtünk, hogy felteszi. Talán ha lett volna
elég bátorsága a komfortzónájából kimozdulnia és több tech house-t
játszani, akkor az est hangulata is más utat bejárva éri el a tetőpontját.
Mindezek ellenére szállította a kötelezőt.

Ezután érkezett András Garay aki, mély lépegetős zenéivel és a tőle már
megszokott rutinszerűen prezentált tempóval zárta az estét.

Bátran kijelenthetjük, hogy rendesen befűtöttek a Rio falai közé zenei
hanghullámaikkal ezek a németek. Sikerült felrázniuk bennünket a téli
álomból, és méltón indítottuk az idei évet és ezzel együtt a klubszezont.
Akik ellátogattak kellemes élményekkel gazdagodtak és a nyár
hangulatát akár csak néhány órára is, de felidézhették.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here