A Nike kampánya begyűrözött az elektronikus zenei szcénába is

- 2 perces olvasmány
nike legújabb kampánya

Az ismert amerikai sportszermárka, a Nike legújabb kampánya (is) erős társadalmi üzenettel bír, ami néhol, szó szerint felperzselő eredménnyel járt, rögtön a startot követően.
A Higgy valamiben! Akkor is, ha azért fel kell áldoznod mindened szlogen arca,
az amerikaifocista Colin Kaepernick, aki 2016-ban tüntetéssorozatot robbantott ki,
amikor a feketék elleni társadalmi elnyomás és rendőri erőszak ellen emelt szót.
Hogy a mozgalomra felhívja a társadalom figyelmét a himnuszok alatt nem adta meg
a megfelelő tiszteletet, vagyis ülve maradt, ami egyik oldalról megvetést váltott ki,
a másikról viszont szimpátiára lelt, így lénygében a célját ugyan elérte, de mindez
a karrierjébe került.

Most ezt a szlogent másolta az elektronikus zenei szcéna első számú humoristája,
Austin Gebbia egy Ten Walls portréra, reflektálva a pár évvel ezelőtti homfób
kirohanására, ami gyakorlatilag a karrierjébe került a litván művésznek.

A nyilatkozata akkora port kavart, hogy pár óra leforgása alatt az összes tervezett
fellépése lemondásra került, pedig pont abban az évben készült olyan meghatározó fesztiválokon fellépni, mint az Awakenings, a Tomorrowland vagy az
Extrema Outdoor.

A párhuzam enyhén szólva szarkasztikus és rendkívül merész húzás is, hiszen míg
az eredeti kampány nemes célt szolgál, úgy az utóbbi a legkevésbé sem, ám az alapgondolat kétségkívül zseniális.