Az alkohol károsabb, mint a ma ismert legtöbb illegális kábítószer

- 2 perces olvasmány
alkohol kutatás kísérlet 
alkohol kutatás kísérlet 

Egyre több olyan jelentés, kutatás és kísérlet lát napvilágot, amelyek nyomán lassan kormányzati szinten is alapos felülvizsgálatra lenne szükség a legális és az illegális kábítószerek meghatározása kapcsán. Azt már jó ideje tudjuk, hogy például az orvosi célú marihuana sokszor hasznosabbnak bizonyul adott betegség vagy tünet kezelésére, mint az eddig használt gyógyszerek, ahogy az is beigazolódni látszik, hogy hallucinogén változata is sokkal kevésbé terheli a szervezetet, mint az alkohol. A The Global Commission On Drug Policy nemzetközi bizottság, amelynek neves szakembergárdája között magas rangú kormányzati vezetők is helyet foglalnak, 2019-es, nemrég nyilvánosságra hozott jelentése már arra mutat rá, hogy a jelenleg illegálisnak minősülő legtöbb kábítószer egyike sem annyira káros az emberi szervezetre, mint az alkohol.

Ennek a független nemzetközi szervezetnek céljai között szerepel, hogy a jelenlegi, hagyományokra és különböző lobbi tevékenységeken épülő kábítószer besorolások és úgy egyáltalán a drogszabályozás más megvilágítást kapjon, azaz tudományos tényekre épüljön. A másik fontos cél, hogy a tevékenységgel járó emberi jogok se sérüljenek, vagyis senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés, azért mert a jelenlegi legális kábítószerek helyett az éppen most illegálisnak minősítettel él.

A kutatási eredmények alapján most a szervezet azt szeretné elérni, hogy a különböző szerek, a valódi veszélyességük szerint kerüljenek besorolásra, majd pedig a fogyasztásukat szabályozó törvények ennek tükrében kerüljenek megalkotásra. Mindamellett, hogy teljesen életszerű az elképzelés, jelenleg ez a törekvés szinte lehetetlen küldetésnek látszik, egyrészt évszázados szokásokkal lenne szükség azonnal szembemenni, másrészt pedig komoly gazdasági cunami indulna el, amennyiben az alkoholt ugyanolyan vagy veszélyesebb kábítószernek minősítenék, mint például az ecstasy-t.

A teljes tanulmány, több nyelven ide kattintva érhető el.

Forrás: urbanplayer.hu