Ütős programokat ígér a 3. MPW Találkozó

- 3 perces olvasmány
bánkuti dani harmadik mpw találkozó
bánkuti dani harmadik mpw találkozó

A Bánkuti Dani által, múlt év novemberében indult kezdeményezés, hogy az
online felületről továbblépve, legyen egy platform ahol a hazai producerek élőben
is találkozhatnak egymással és a szcéna képviselőivel, egy éves lett.

Magyar Producer Workshop Találkozó, röviden MPW Találkozó első két
kiadásának tapasztalatait figyelembe véve, a most 
november 24-én megrendezésre kerülő harmadik, rengeteg újdonsággal és számtalan érdekes előadással várja majd
a látogatókat, és most már azt is lehet tudni, hogy pontosan mivel!

A szombat délután 1-kor kezdődő workshop Bánkuti Dani előadásával indul, aki
gyakorlati tanácsokkal szolgál majd a zeneírás területén, a Logic Pro X program
kapcsán.
Bakonyi Bálint az Ableton Live program adta lehetőségeket feszegeti
majd, míg
Kozák Szabolcs a teljes zeneírási folyamatról fog majd beszélni
részletes FL Studio bemutatóval kísérve. A találkozót
Sellyei Tomi, azaz Silk
zárja, aki 
a Pro Tools program segítségével elérhető masterelési lehetőségekről
beszél majd.

A pontos menetrend így néz ki:

  • 12.00-13.00 gyülekező
  • 13.00-13.15 megnyitó
  • 13.15-14.15 Bánkuti Dani: Hogyan fejezzünk be zenéket, ha csak
    1 rövid ötletünk van? Gyakorlati tippek, trükkök (Logic Pro X)
  • 14.15-14.35 Networking, kütyü tesztelés / simogatás a másik teremben
  • 14.35-15.35 Bakonyi Bálint: Ötletek hangszereseknek, amikre nem is gondoltál volna! Gyakorlati tippek, trükkök (Ableton Live)
  • 15.35-15.55 Networking, kütyü tesztelés / simogatás a másik teremben
  • 15.55-16.55 Kozák Szabolcs: Zeneírás elejétől a végéig FL Studioban! Gyakorlati, tippek trükkök
  • 16.55-17.15 Networking, kütyü tesztelés / simogatás a másik teremben
  • 17.15-18.15 Sellyei Tomi (Silk): Teljes mixing, mastering session bemutatás egy ismert magyar zenekar projektjén keresztül! Gyakorlati tippek, trükkök (Pro Tools)
  • 18.15-19.00 – Biztonsági idő Silknek mert úgyse tujda befejezni 1 óra alatt 😀

A hivatalos menetrend mellett érdemes megszívlelni a szervezők javaslatát,
miszerint az előadások között minden érdeklődő találja fel magát és beszélgessen, ismerkedjen az ott megjelentekkel, mert mit sem ér a gyakorlati tudás a megfelelő kapcsolatok és ismeretségek nélkül.  Mindemellett kihagyhatatlan lehetőségnek
ígérkezik a “kütyüsimogató” terem is, ahol a
Zaj Studio és a Hitspace jóvoltából
rengeteg újdonságot is ki lehet majd próbálni.

View this post on Instagram

Telthazzal porgunk a II. MPW talin🎵

A post shared by Daniel Bankuti (@bankutidani) on

Fontos tudni, hogy az első két alkalomtól eltérően, ezúttal kizárólag elővételben
váltott belépővel lehet majd látogatni a rendezvényt, amit
ide kattintva lehet beszerezni, de nem árt sietni, mert lassan az összes jegy elkel, teltház esetén pedig a helyszínen, később sem lesz már jegyértékesítés.

Minden további infó a Facebook eseményben!


Hamarosan megrendezésre kerül az ország producer találkozója