A duó, amely egy egész ország megítélésén változtatott

- 3 perces olvasmány
beatport dj artbat előadó 
beatport dj artbat előadó 

A kijevi együttes már 5 éve gyártja és prezentálja a zenéket, tavaly pedig bezsebelték 2019 legjobb breakthrough művésze díját a DJ Awards-on. Ezt az áttörést többek között a Diynamic-nál megjelent, Upperground című track hozta meg nekik, ami egy jó ideig vezette a Beatporton az eladásokat, illetve a Return To Oz feldolgozásuk, amely szintén listavezető volt. Közben a zenéiket olyan nevek pörgetik, mint a Tale of Us, Adriatique, Maceo Plex, Adam Beyer vagy éppen Richie Hawtin. 

2014 VÉGÉN TALÁLKOZTUNK ELŐSZÖR ÉS 2015 ELEJÉN MÁR FEL IS LÉPTÜNK EGYÜTT. A SZINERGIA KÖZTÜNK SZINTE EGYBŐL ÉREZHETŐ VOLT. ANNAK ELLENÉRE, HOGY NÉZETEINK, A CSALÁDI HÁTTERÜNK ÉS TAPASZTALATAINK ELTÉRTEK, LENYŰGÖZŐ VOLT LÁTNI KÖZTÜNK AZ ÖSSZHANGOT ÉS AZT A VALAMIT, AMITŐL TELJESEN ÚJSZERŰ LETT A DOLOG.

Ebből a szinergiából végül is megszületett az az egyedi hangzás, amely folyamatosan kalandozik a techno és house széles vásznán és amely a többség kedvencévé vált. Ez az összhang elmondásuk szerint csupán a zene szeretetében gyökerezik náluk és végül is ez az, ami összehozta a két teljesen más körökben mozgó művészt. 

H.O.S.H. kiadóján megjelent Aquarius számuk és a Solomun, Diynamic-ján kijött Planeta EP jelentette számukra azt a lökést, ami elindította őket felfelé a lejtőn. Amikor először találkoztak megfogalmazódott bennük egy közös cél, mégpedig az, hogy megfelelően képviselik hazájukat és megismertetik az ukrán ütemeket a zene világával. 

AMIKOR ELŐSZÖR KERÜLTÜNK BE EGY EURÓPAI KIADÓHOZ EKSZTÁZISBAN VOLTUNK. ÚGY ÉREZTÜK, HOGY SIKERÜLT ELJUTTATNUNK AZ UKRÁN TERMÉKÜNKET A NEMZETKÖZI PIACRA.

Történetük szinte mesébe illő és azt gondolnánk túl szép, hogy igaz legyen, de a srácok megosztották a világgal miként vált az álom valósággá:

A ZENÉN VAN A HANGSÚLY. HA A ZENE KELLEMES, UTAT TALÁL AZ EMBEREK SZÍVÉHEZ. AKKOR IS, HA EGY KIS KIADÓN JELENIK MEG. OLYAN NINCS, HOGY EGY IGAZÁN JÓ ZENE NE TALÁLJA MEG AZ ARRA KÍVÁNCSI FÜLEKET.

A hangzás maga egyébként többek között az egymással szembeni cinizmusuknak köszönheti létrejöttét, ugyanis a munka nagy része a felesleges dolgok kiszűréséből áll és ez gyakran csak egymás kritizálásával megy. 

Számukra a sikert mégsem a privát repcsi és a sok zseton jelenti, hanem a tény, hogy adnak a közönségnek valami megfoghatatlant a zenéjükkel, valamit, ami érzéseket kelt bennük és beindítja a fantáziát.
Április 9-én a magyar közönség is részesülhet a varázslatból nem is akármilyen körülmények között, ugyanis a buli az ELTE gömb aulájában kerül megrendezésre. 

Forrás: Beatportal