Bizonytalan ideig nem nyitnak ki a hazai klubok

- < 1 perces olvasmány
éjszakai szórakozóhely korona vírus járvány 
éjszakai szórakozóhely korona vírus járvány 

Ugyan hazánk szinte alig érintett a világ nagyobb részén súlyos gondokat okozó járványban, de ettől függetlenül, vagy hogy a helyzet ne is változzon a kormány vészhelyzetet rendelt el, ami többek között azzal jár, hogy a 100 főt meghaladó, zárt térben tartott rendezvények megtartását betiltja.

Ez a gyakorlatban az jelenti, hogy az éttermek, mozik, színházak mellett a klubok nagyobb része sem nyithat ki holnaptól.
A döntés még rendkívül friss, így az olyan kérdések, hogy az elmaradó rendezvények mikor kerülnek pótlásra, hogy az elővételes jegyek hogyan, mikor és egyáltalán visszatérítésre kerülnek-e annak ellenére, hogy égető gondok valószínűleg csak később kerülnek megválaszolásra.

A kialakult helyzet következményeit jelenleg lehetetlen megjósolni, de az már most biztos, hogy minden szereplőt óriási károk érik, így fontos, hogy a megfelelő toleranciával és türelemmel legyünk mindannyian a másikkal szemben.  

Közben sorra érkeznek a hivatalos közlemények is:

Kedves Vendégeink! A Magyar Kormány által a mai naptól bevezetett intézkedésekhez alkalmazkodva a szombati…

Posted by Cinema Hall Budapest on Wednesday, March 11, 2020

❗️ A magyar kormány határozata alapján, betartva a veszélyhelyzeti intézkedéseket annak érdekében, hogy minél előbb…

Posted by Dürer Kert on Wednesday, March 11, 2020

Club Heaven vezetősége és teljes csapata maximálisan egyetért az Operatív Törzs mai döntésével mely szerint minden 100…

Posted by Heaven Club Budapest on Wednesday, March 11, 2020

‼️Közlemény‼️A rendkívüli helyzetre való tekintettel a kihirdetett veszélyhelyzet miatt a mai naptól visszavonásig…

Posted by Akvárium Klub Official on Wednesday, March 11, 2020