Budapesti 5 csillagos szállodában rendeznek nappali bulit

- 3 perces olvasmány


Az már egészen biztos, hogy az idei évre, mint rendkívüli időszakra fogunk emlékezni, de sajnos többnyire nem a pozitív események és emlékek miatt. A hazai paty kultúra épp, hogy kezdett magához térni 2019-ben az előző évi számos klubbezárást követően, miközben idén egy újabb, eddig példa nélküli eseménysorozat mért és mér most is beláthatatlan hatást az alapvetően is sérülékeny klubkultúrára.
A teher alatt nő pálma, közhelyes kijelentésnél jobban azonban aligha lehet jellemezni a hazai szervezők találékony hozzáállását, akik minden korlátozó tényező ellenére próbálják kihozni a legtöbbet a jelen helyzetből. Mindközül pedig egyértelműen kiemelkedik a Be Massive csapat, akik még a “boldog békeidőkben” is rendre elképesztő helyszínekkel rukkoltak elő és úgy tűnik ezekben a vészterhes időkben sem fogyott el az ihlet, sőt!

A számtalan szabadtéri és eddig partyszűz helyszínt követően a hűvösebb napok beköszöntével is tudnak újat mutatni, ugyanis a csapat 17. születésnapi bulija a budapesti Marriott szálloda elképesztő dunai kilátást nyújtó, Panorama Hall-ban kerül megrendezésre.
A megoldás azért is rendkívüli, mert normális körülmények között lehetetlen lenne egy működő szállodában elektronikus zenei bulit szervezni, a rendkívüli idők azonban rendkívüli megoldásokat kínálnak, ami ebben az esetben óriási pozitívum is egyben.

A helyszín mellett a line-up is figyelemreméltó, ugyanis a Metha, Robert Makai, Blas, Lenny Lenoks, Dubecticut alkotta hazai lemezlovas csapat mellett, az est főszereplője az egyik legígéretesebb Afterlife felfedezett, Coeus lesz.
A görög mitológiában az egyik titánt rejtő elnevezés nem véletlen, a belgrádi születésű Dj és producer esetében, aki már az első megjelenésével olyan nevek figyelmét is felhívta magára, mint az Adriatique, Dixon, Solomun, Black Coffee vagy éppen a Tale of Us páros, akik azóta is már le is szerződtették legendás Afterlife kiadójukhoz.

Az ilyen és ehhez hasonló események miatt fogunk tehát mégis jó szívvel emlékezni erre a rendkívüli évre, ami számtalan újdonságot hozott mindannyiunk életébe, számtalan kellemetlen pillanatot de időről időre egy-egy különlegeset is, így november 20-án, egy 5 csillagos szállodában megrendezésre kerülő bulit például, amire a korlátozott számban elérhető jegyekre itt lehet lecsapni