Burning Man, fesztivál mint gazdasági tényező

- 2 perces olvasmány
burning man hatása nevada állam gazdaságára

Biztosan sokan hallottak már a kultikus Burning Man fesztiválról de ami igazán
érdekes az a hatás, amit kifejtett környezetére gazdasági, társadalmi, és kulturális értelemben is. Az Egyesült Államokban, azon belül Nevadában évente megszervezett fesztivál már 25 éve nyitja meg kapuit a művészek és a party arcok előtt. Kezdetben
a helyiek és az állam sem igazán akarta elfogadni azt a kultúrát, amit képvisel és a
magukat Burners-nek nevező fesztiválozókat.

A Reno-Tahoe Internacionális Reptéren egész évben, de még karácsonykor sincs akkora forgalom, mint a Burning Man idején, így nem nehéz elképzelni, mekkora a turizmusra gyakorolt hatása. A kezdeti tiltakozást követően belátták, hogy mindenki profitálhat
a rendezvényből, így ma már a szervezők a hatóságokkal összefogva rendezik meg
az eseményt, ezzel is csökkentve a kockázatokat.

Nevada Állam gazdaságára gyakorolt hatása kb. 60 millió dollárra tehető.

Jó néhány helyi vállalkozó gazdagodott meg abból, hogy a Burning Man idejére
ütemezte vállalkozásának indítását. A Morris Burner Hostel például a művészek
gyülekező helye, amely lehetőséget nyújt alkotásaik létrehozására, és bemutatására.

2017-ben először Reno főterén állították fel a híres Égő Embert, illetve több
nevadai városban a burnerek által készített műalkotások tekinthetők meg, ami
erősen tükrözi a fesztivál térségre gyakorolt kulturális hatását.

Az eseményen való részvétel lehetőséget nyújt a kreatív elmék számára, hogy kibontakozhassanak. Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója is részese lehetett
a fesztiválon átélt felejthetetlen élménynek, most pedig már egy művészetekre
szakosodott Tesla gigagyár áll Reno közelében. Musk unokatestvérét pedig arra
inspirálta a fesztivál, hogy létrehozzon egy napenergiával foglalkozó vállalatot,
a Solar City-t, ami azt jelzi, hogy a Burning Man még a környezetvédelem terén
is jelentős szerepet játszik.

"Pulse and Bloom" Cinemagraph

Don't forget to stop and smell the flowers. Cinemagraph by Magda Jamil. Installation by Pulse & Bloom

Posted by Burning Man on Friday, December 1, 2017

 

Valaha a fesztivál résztvevői titokban tartották, hogy megfordultak Black Rock
City-ben, ma már azonban választott képviselők és cégvezetők is büszke tagjai
ennek a kultúrának. Meglepő, hogy milyen jótékony hatása van a társadalomra
nézve egy, Ozora jellegű fesztiválnak.

via Burningman.org