Januárban érkezik az új Chase & Status album

- 2 perces olvasmány
chase and status új albuma

Januárban érkezik a Chase and Status új albuma, RTRN II Jungle címmel, amelynek
alapjait, a stílus őshazájában, Jamaicában rögzítettek, jó pár vokalistával és helyi
arccal karöltve, még májusban. Miközben ezerrel folynak a végső munkálatok,
a kiruccanásról rövid videó is készült, ami betekintést nyújt az ottani stúdiózás mindennapjaiba.

Downtown Kingston 🇯🇲 . #RTRNIIJUNGLE #chaseandstatus

A post shared by Chase & Status (@chaseandstatus) on

„Májusban egy hetet töltöttünk Kingstone-ban, Jamaicán, a Big Yard stúdióban,
hogy eredeti jungle inspirálta, előremutató anyagot tegyünk össze. Izgalmas volt
a helyi legendákkal dolgozni, és a ’90-es évek hangulatát idéző mintákat rögzíteni.
Fontos volt számunkra, hogy visszanyúljunk a gyökerekhez, és eddig sehol nem
hallott, teljesen új zenéket rögzíteni. Mi magunk is nagy izgalommal várjuk
a végeredményt, 
addig is, reméljük a kisfilmből egyértelműen lejön a projekt
mögött húzódó 
szenvedély.” – nyilatkozták a srácok.

 

Az album első kislemeze pár napon belül már érkezik is, addig pedig lehet nosztalgiázni
a More Than A Lot ütemeire, ugyanis a nyilatkozataik alapján az új anyag gyakorlatilag ennek az albumnak a folytatása lesz.

Forrás: UKF