Ezt az elő technozást legalább egyszer mindenkinek látnia kell

- 2 perces olvasmány
cinematiné szombat szeptember budapest 2019
cinematiné szombat szeptember budapest 2019

Napjaink innovatív, full digitális világában, amikor szoftverek végeláthatatlan sora áll rendelkezésre, hogy gombnyomásra képezze le az összes létező hangszert, igencsak meglepő és furcsának hat az analóg megoldásokon túl, a minden képzeletet felülmúló, egyéb fizikai eszközök használata. Vagy pont ezért zseniális, mert váratlan, a pótolhatatlan emberi ötletesség visz életet a gépzene sokszor lélektelen világába?

Akárhol is az igazság, az vitathatatlan, hogy Giorgia Angiuli játék békákkal, mini zongorával, gyerek síppal vagy éppen plüss állatfigurával előadott produkciója, az eszközök mivolta ellenére profi és rendkívül újítónak számító produkció.

Paco Osuna ugyan a hagyományos zenekészítésre és játszásra esküszik, de újításban ő sem marad el olasz pályatársa mellett. Több mint 20 éves karrierje alatt a legnagyobbakkal dolgozott együtt és a létező összes fesztiválon hallható volt, manapság pedig az egyik legmenőbb brand, az Elrow egyik oszlopos rezidense, de az ő nevéhez fűződik az egyik legerősebb európai kiadó megalapítása is.
A Mindshake 2006 óta biztosít megjelenési lehetőséget feltörekvő előadók számára, de hasonló szerepet tölt be az általa kitalált Club4 klub is Barcelonában.

Friss zenékben, újszerű szettekben tehát nincs hiány ott ahol ők lépnek fel, most szombaton pedig Budapest és a Rio klub lesz ez a hely, ugyanis Pirate Copy és Pete Zorba, Kaluki rezidensekkel kiegészülve tartják még itt a nyarat, a Cinematiné soron következő buliján!
Hazai oldalról mindez legalább ilyen lendülettel kerül megtámogatásra James Cole, Jaffa Surfa, Andras Garay és Rizkid által.

Kedvezményes belépők erre!