Újabb budapesti klub zár be

- 2 perces olvasmány
play club_bezár_plusbeats

Tíz év után, most hétvégén végleg bezár a Play Club. Ezzel egy újabb budapesti klub szűnik meg, szinte egyik napról a másikra, akárcsak a múlt év végén, amikor a Kasino üzemeltetői jelentették be, hogy idén már nem nyitnak ki. Az utóbbi éveket a Cinema Hall-al közösen üzemeletető csapat azóta sem hallatott magáról, míg a Cinema Hall új helyszínen tervezett kinyitni, ám ez végül engedélyek hiányában nem jött össze.
A Play esetében nem tudni, hogy valahol máshol tovább viszik-e a brandet, ami idén pont tízéves.

Hétről hétre felráztuk a budapesti éjszakát…Millió emlék, barátság és szerelem született az elmúlt 10 évben a PLAY…

Posted by Club Play on Thursday, May 10, 2018

A klub életében egyébként nem ez az első eset, hogy működése nehézségekbe ütközött. Már az üzemelés első évében is történt kísérlet a bezárására, akkor, az éppen utolsókat rugó Vizoviczki birodalom próbálta ezt megtenni, de csak pár hétre sikerült lakatott tenni a klub ajtajára. Ezt követően 2010-ben a környék lakosainak nyomására került bezárásra, és csak 2012 Szilveszterén nyitott ki újra. Értesüléseink szerint ezúttal végleges a bezárás, mivel az épület tulajdonosa a továbbiakban másfajta funkciót képzel el az épület hasznosítása kapcsán.

Az utolsó táncra itt lehet gyülekezni: ByeBye Play 》》A legutolsó tánc #0512

Szerencsére nem csak bezárnak, de nyitnak is új helyszínek, egy, nemrég például közvetlenül a Duna parton!