Depresszióval küzdött, a ma reggel holtan talált Prodigy frontember

- 2 perces olvasmány

„Nem takarékoskodom semmivel sem, igyekszem mindenből a maximumot magaménak tudni. Már régóta foglalkoztat a gondolat: ha mindennel végeztem, megölöm magam.”

Az erős mondatot még 2015-ben nyilatkozta Keith Flint, a legendás Prodigy zenekar frontembere, akit ma reggel holtan találtak essexi otthonában. A zenekar tagokat is váratlanul érte a tragikus hír, mivel elmondásuk szerint semmi különös, erre utaló jelet nem tapasztaltak a frontembernél, bár az is régóta köztudott tény, hogy Flint már jó ideje komoly depresszióval küzdött, amit a túlzott drog és alkoholfogyasztás tovább súlyosbított.

Mindezek mellett novemberben jelent meg hetedik albumuk, amivel előző hónapban még Új-Zélandon koncerteztek, és amit hazánkban, augusztusban a SZIN fesztiválon mutattak volna be. Flint egyébként nemrég egy kocsma és egy cross motor csapat tulajdonosa is lett, miközben házasságban élt a 2006-ban elvett japán Djane, Mayumi Kay-al.

A Prodigy a kilencvenes évek elején, a rave korszak hajnalán, underground csapatként tettek szert világhírnévre, azzal, hogy az Egyesült Királyság toplistáinak első helyére kerültek 1996-ban a Firestarter és a Breathe szerzeményeik. A zene mellett a frontember, Keith Flint megjelenése is nagyban hozzájárult a sikerhez, utánozhatatlan mozgása, hajviselete és tetoválásai sokaknál verték ki a biztosítékot, de még többeknél talált rokonszenvre.

Keith Flint 49 éves volt.

Forrás: The Sun