Több százan buliztak hétvégén a Duna-korzón

- 3 perces olvasmány
plusbeats_dunakorzó_buli_program_hétvége_cover.

dunakorzó buli program hétvége

Korlátozásokkal ugyan, de most már újra engedélyezetté váltak a zenés, táncos események, előző hétvégén azonban még nem ez volt a helyzet, de ettől függetlenül, a törvényt betartva, némi fantáziával meg lehet találni a módját a bulizásnak. Például kiülhettünk az egyes vendéglátó egységek teraszaira, találkozhatunk a barátainkkal miközben elektronikus zene szólt, akár élőben is.

Mint tudjuk, külföldön már sor került különböző alternatív, szigorított zenés rendezvényekre, például Németországban, ahol csak egy kis földre rajzolt körben táncolhatott mindenki, vagy Szlovákiában, ahol hasonló megoldással, szalagok által határolt négyszögekben lehetett veretni, így téve eleget a megfelelő távolságtartásnak. A hétvégén megszületett a magyar alternatíva is, méghozzá a Debut-os arcok jóvoltából,  Budapest szívében a Duna-parton, ahol a zene mellett a lenyűgöző panoráma is adott volt.

Igy Corosozunk mi, sold outosan:)

Zveřejnil(a) Kiss Krisztian dne Pátek 12. června 2020

A Vigadó téren került sor, délután 4 és 10 óra között a teltházas eseményre, két vendéglátó egység teraszán, szóval mondhatjuk, hogy átmenetileg ide költözött a Cinema Hall. A kétnapos megmozdulás pénteken startolt Peter Makto egész estés szettjével, majd pedig szombaton folytatódott az Indigo Theory élő fellépésével és a CPM trió szettjével. Bár a közönség az egész buli alatt ülve maradt, a buli nem ült le, ugyanis végig megvolt az igazi party hangulat. 

Ott folytatjuk,ahol tegnap befejztuk:)

Zveřejnil(a) Kiss Krisztian dne Sobota 13. června 2020

Ez ugyan még nem az a buli élmény volt, amit már megszokhattunk, de legalább ismét együtt “mozdulhattunk” a zenére és az elmúlt időszakot követően egyelőre ez is óriási dolog.  

A tegnapi nap bejelentése most szombatra már új felállást tesz lehetővé, vagyis már akár hagyományos módon is lehet majd bulizni. Ezúttal Antonyo, Lotfi Begi és Rizkid áll majd a Dj pultba, a Jerney Italian Bistro és Dubarry Restaurant táncparkettjén pedig végre nem csak ülő állapotban alakulhat a tánc!

A törvényi enyhítésnek hála a csapat korábbi kezdeményezése is másképp alakulhat, így a Cinematiné Terrace a Rio klubban, ahol június utolsó hétvégéjén a Truesounds Music művészei, majd a rákövetkező hétvégén James Cole, Jaffa Surfa, Andras Garay, Rizkid és a Chuck & Perge páros áll a lemezjátszók mögé. 
A Rio klub mellett a nyári hónapokra a Duna korzón is folyamatosan alakulnak a programok, a következő hetekben így:

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here