Ezért játszott Sasha a meghirdetettnél rövidebb szettet

- < 1 perces olvasmány
ezért játszott sasha a meghirdetettnél rövidebb szettet

Ahogy arról tegnap írtunk, Sasha az Akvárium klubban lépett fel péntek este, viszont
a meghirdetett hosszú szett ellenére végül csak valamivel több, mint három órát
játszott
, így az este inkább Pöli extended szettjéről szólt, ami nem nyerte el maradéktalanul a résztvevők tetszését. A kommentjeikből úgy tűnik sokadjára sem.
Jó pár bejegyzés született és kérdés érkezett a rendezvényen résztvevőktől, hogy
a meghirdetett 5 órás szett helyett miért játszott végül csak 3 órát Sasha, aminek
egy része közben törlésre került az esemény Facebook oldaláról, de volt olyan is,
amit a szervezők készségesen megválaszoltak.

A sajátos hangvételű válaszokból kiderül, hogy gyakorlatilag csak a szerencsén és
a művész hangulatán múlik, hogy minden előzetes terv ellenére mennyit, mikortól
és meddig is játszik, ahogy az is, hogy a show business merőben másként működik,
mint az élelmiszer kereskedelem.

A teljes értekezés a buli esemény oldalán követhető.