Így hozták el a 2010-es évek a fesztiválok második aranykorát

- 5 perces olvasmány
fesztivál elektronikus zene kultúra 

Napjainkban a fesztiválok az elektronikus tánczenei kultúra sarokkövei az egész világon. Ezek azok a hétvégék és gyakran hétköznapok is, ahol a nappalok éjszakává és az éjszakák nappallá alakulnak, egy hely ahol a zene és a tánc élménye korlátlan, és kellemesen szürreális.

Nehéz elképzelni, de a század fordulóján a fesztiválok nem voltak ennyire népszerűek, mint manapság. Természetesen rengeteg volt belőlük, köztük olyan masszív nagy tömegeket számlálók, mint az angliai Creamfields vagy a Tribal Gathering. De összességében nem volt azonos kulturális behatásuk, sem pedig befolyásuk a nyári időszakok napirendjére. A fordulópontot, legalábbis Nagy-Britanniában, valószínűleg a 2002-es Glastonbury hozta el. Ebben az évben a ” képzeletbeli szuperkerítés” eltűnt és ezzel együtt hirtelen exkluzivitásnak számított egy olyan fesztivált látogatni, amelyet korábban csak a hippik, és az ingyenélők hordái ismertek, ám ezúttal ha be akartak jutni 90 fontot kellett leszurkolniuk. 

2010-re a fesztiválkultúra beágyazódott az Egyesült Királyság nemzeti pszichéjébe. Fesztiválok tűntek elő szinte a semmiből, akár a városok közepén. Árucikké váltak egyértelmű árcédulával kínálva az élményeket. Ezek a folyamatok rányomták bélyegét a zenei kiadók üzletére is, mivel a zenebirtoklást kezdte felváltani a stream. A lemezeladások összeomlásának egyik oka például az volt, hogy a pénz az élmény (koncertek, klubok és fesztiválok) felé fordult. Az egyre magasabb jegyeladási számok hatására a belépők ára is gyorsan emelkedett, mivel a promóterek rájöttek, alábecsülik a fesztivál által nyújtott zenét és élményt. 2010-re a tágabb értelembe vett elektronikus tánczene a globális ifjúsági kultúra központi pillérévé lépett elő. Az olyan fesztiválok, mint a Tomorrowland, az Electric Daisy Carnival és az Ultra Music Festival meglátogatása a tizenévesek számára egyfajta státusz szimbólummá vált. Ez a folyamat egyre homogénebb tömeget hozott létre, az ugyanazokat a neveket szerepeltető fesztiválrengetegben.

Az A listás Dj-k különböző sorrendben, de azonos 1-2 órás szett idővel jelentek meg a lineupokban. Ez a maximalista hozzáállás begyűrűzött a klubestekre is, ahol az események line-up-jait is elárasztották a nagy nevekkel, de szintén a szett idő kárára. Ez egy olyan rendszert hozott létre, amely a partyarcok szemében ugyan kiváló ár-értéket képvisel, hiszen lehetőséget kínál tucatnyi kedvenc meghallgatására egyetlen éjszaka alatt, azonban, mint kiderült, hátránya, hogy nem mindig hagy maga után emlékezetes pillanatokat. 

Az évtized második felére a különböző elektronikus zenei fesztiválok kezdtek túl egyformává válni, ugyanazokat a rajongókat vonzva. Hogy a befásult tömeget felrázzák a fesztiválok elkezdték előtérbe helyezni a kollektív identitás kifejezését, ezzel a kulturális fogyasztás egyik olyan formáját létrehozva, amit arra terveztek, hogy figyelemfelkeltve jelenjen meg a közösségi média különböző hírcsatornáin. Ennek eredményeként a mérleg egyik végén napjainkban a mainstream fesztiválok egyik egyedi értékesítési pontja már, nem a zene, hanem a kínált helyi tevékenységek és lehetőségek, mint például a snowboardozás, a strandolás a homokos partokon, a legális fű, vagy éppen az olcsó sör. A közösségi média által erősített, újdonságok iránti kielégíthetetlen vágy hatására a tömegek az egyre exkluzívabb és ezáltal messzebb megrendezésre kerülő fesztiválokat tűzték ki úti célul, ami ráadásul az olcsó repjegyek aranykorának köszönhetően, a középosztálynak is egyre elérhetőbbé vált. A fesztiválok és az olcsó légi utazások környezetünkre gyakorolt negatív következményeit napjainkban is észleljük, de a jövőben vesszük majd észre igazán

Ezen változások következményeként mára már gyökeresen átalakult a teljes elektronikus zenei szcéna. Ez leginkább a klubkultúrára volt negatív hatással, olyannyira hogy Németországban jelenleg már a parlament tárgyalja a kialakult helyzetet.

Persze ne higgyük, hogy kicsi ország révén minket elkerültek az elmúlt évek zenei színtereit érintő problémák. Idehaza a klubbezárások megnyirbálták a hazai szcénát. A megmaradt klubok pedig nehezen tudnak versenyezni a fesztiválok monopolhelyzetével, és megbirkózni a növekvő költségekkel, ráadásul a túlszabályozások, a folyamatos ellenőrzések, és az egyre inkább csökkenő közönség miatt is a túlélésre játszanak. A hazai fesztiválok tekintetében sem túl fényes a helyzet mivel ezek között is akadnak olyanok, amelyeknél változások várhatóak jövőre.

Az iparban néhányan azt jósolják, hogy a fesztiválkultúrai idén elérheti a telítettségi pontot, mivel túl sok rendezvényt kínálnak egy olyan fogyasztói bázisnak, amelynek rendelkezésre álló jövedelme egyre inkább csökken. A közgazdasági hatásoktól függetlenül úgy tűnik, hogy a társadalmi és politikai feltételek, amelyek a fesztiválokat ilyen vonzóvá teszik, egyre inkább szélsőségesebbé válnak. A kialakult helyzetben talán a legbölcsebb dolog lenne visszafordulni a fesztiválkultúra radikális gyökereihez, a kísérletezés szelleméhez, amely először ezeket a kültéri összejöveteleket az egymással és a bolygóval harmóniában élő új módszerek próbatereivé tették.

Forrás: RA