Gyógyszertárban kellene árulni az MDMA-t

- 3 perces olvasmány

Napjainkban egyre többen szorgalmazzák a jelenleg illegálisnak számító, így kizárólag a feketepiacon elérhető különböző kábítószereknek a kormányzat általi forgalmazását és gyártásának felügyeletét, ugyanis ilyen módon, azaz ellenőrzött körülmények között, szakértők által előállítva mindamellett, hogy a fogyasztásukkal járó kockázatok jelentős része minimalizálható lenne, komoly adóbevételt is jelentene, arról nem is beszélve, hogy a bűnözés egyértelmű visszaszorítását is eredményezné az intézkedés.

Az ausztrál orvos, Dr. Wodak szerint nem maga az MDMA okolható a fogyasztót ért balesetekért, hanem a hozzá nem értő előállítók által, az szer mellett a tablettákhoz adagolt egyéb, sokszor általuk sem teljes mértékben ismert kemikáliák.
„Az MDMA önmagában nem számít veszélyes  szernek, legalábbis orvosi körülmények között alkalmazva. Ha az utcán, kétes alakoktól kerül beszerzésre, akkor valóban magas kockázatot rejt a használata. Mindez azért, mert akik előállítják nem hozzáértő személyek, az alapanyagokkal éppúgy nincsenek tisztában, mint azok hatásaival, így aztán gyakorlatilag pusztán a szerencsén múlik, hogy ki, mikor, mit kap és annak elfogyasztása milyen következményekkel jár.”

A tanulmányban arra is rámutat, hogy az embereket nem lehet lebeszélni a különböző szerek kipróbálásáról, vagy azok használatáról, így a struccpolitika és a tiltás helyett ideje lenne szembenézni a valósággal, és a büntetés helyett inkább azok fogyasztását felügyelni.
Jelenleg ezek még erősen megosztó nézetek, amelyekkel egyelőre kevesen tudnak azonosulni, de mint arra, egy a tanulmányba bevont ausztrál rendőr is rámutat, tiltással nem fognak eltűnni maguktól azok a bűnözői csoportok, akik már régóta és jelenleg is kiszolgálják ezt a piacot.
„Egyetlen intézkedés hozna azonnali eredményt és az csakis a legalizálás illetve az ellenőrzött körülmények között történő előállítás és forgalmazás lehet. Ideje lenne kinyitni a szemünket, és a többszörösen kudarcot vallott megoldások helyet, új szemléletmódot alkalmazni.”

Ausztráliában már jó ideje komoly fejfájást okoz a hatóságoknak a kábítószer fogyasztásból eredő bűncselekmények és a gyakran halálos végkimenetelű szerhasználat visszaszorítása, így egyre több olyan, a magánszférából érkező hang van, akik azonnali és az eddigi módszerektől eltérő megoldásokat javasolnak a tendencia megfordításához.

Forrás: Rave Jungle