Négy T78 zene, amitől garantáltan leszakad a fejed

- 3 perces olvasmány
hard acid techno
t78 hard acid techno

T78-ról nem sokat tudni, valószínűleg nála ez tudatos, hiszen nem éppen egy mainstream műfaj képviselőjéről beszélünk. Azt azonban tudni, hogy az olasz származású Dj és producer az igazi darkos, dübörgős, keményvonalas hard és acid techno jelentős alakja. 2016-ban alapította kiadóját, az Autektone Records-ot, amit ugyancsak ez a hangzásvilág jellemez.

Korábban már az ország számos pontján hallható volt, így egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar közönség imádja az általa diktált kemény ütemeket. Ha még nem lennél eléggé meggyőződve tehetségéről, hallgasd meg a mester 4 legütősebb track-jét.

Mind közül a legsikeresebb talán a Fisto című száma, ami a többihez hasonlóan a fejleszakítós techno vonalat követi, enyhe hipnotikus hangzással megfűszerezve. Egy igazi zúzós darabról beszélünk, amiben a feszes ütemeket és a mély basszust elszórtan dallamok kísérik, meglepően harmonikus módon. A trekk, T78 saját kiadójánál jelent meg 2018 márciusában, de ez nem meglepő, hiszen tökéletesen megy a kiadó hangulatához.  

A következő versenyző, a Blast-Attak, ugyancsak az Autektone színeiben indult, még 2017-ben. A kiadó megalapítása után kb. 1 évvel T78 kiadta első albumát, ami 4 kislemezből állt (Grayskull, Fright Zone, Eternia, Snake Mountain). Minden kislemez 5 trekket tartalmaz, ez a remekmű pedig a Shake Mountain ötösének tagja. Egy kihagyhatatlanul energikus, lépegetős szám ez, aminek hallatán nehéz egy helyben maradni.

Mark Sherry, Imbecile című száma a techno és trance zseniális ötvözete, de T78 feldolgozásában üt igazán. Maradunk a hard techno vonalon T78-hoz hűen. Ez a műremek viszont már a Techburst Recordsnál látott napvilágot 2018 nyarán. A cím mindent elmond magáról a zenéről, hiszen hangzásvilágával mondhatni, az őrület határait súrolja.

Végül Christian Cambas,The Outsiders című számának feldolgozásával zárjuk a sort. Az eredeti, egy rendkívül fülbemászó és energikus dallammal színezett darab, amit egy pulzáló basszus kísér végig az útján, de kijelenthetjük, hogy T78 feldolgozásában lett igazán teljes a történet. Az ugyancsak Autektone színeiben pompázó remix valóban különlegesre sikeredett, egy csavarral félúton, amitől csak még érdekesebb a végeredmény.

Október 22-én személyesen is szemtanúi lehettek az olasz techno nagyágyú tehetségének a Liget Clubban, ahol Marika Rossa és a honi különítmény, azaz David Temessi, Gaga, Victoria Franches és M_Fourk kíséretében fog zenélni. T78 vezérlésével garantált lesz a hangulat, úgyhogy készülhettek az eszelős menetelésre!