A zene a lélek tükre

- 4 perces olvasmány
hétköznap techno buli sasha carassi 

hétköznap techno buli sasha carassi 

Sasha Carassi, a Beatport digitális áruház adatai alapján, elképesztő
számú, 351 db megjelenéssel büszkélkedhet, és ezzel a szcéna egyik legtermékenyebb producerének számít. Számos saját zene mellett, jó pár remix és kollab is található a katalógusában, amelyiknek több darabja tekintetében, hazai vonatkozást is találunk.
Az egyik ilyen a Jay Lumen-el közös, Give Your Self EP a másik pedig a Bedrock Records-nál, 2014-ben megjelent Hungexpo track, amit gyanús, hogy az előző évi Hyperspace fellépése ihletett.

És itt még korántsem ér véget a nápolyi szupersztár honi kapcsolódása, ugyanis két éve, Jay Lumen, Azure trackjét gondolta újra, ami aztán Jay kiadóján, a Footwork-on látott napvilágot. Egyébként Sasha Carassi is rendelkezik saját kiadóval, a Phobiq igazi techno nagyágyúnak számít, ahol, naná, hogy hazai előadó is megjelent már! A Steam Shape duó, 4 track-es Eriss EP-je került itt kiadásra pár éve, még jó pár megjelenéssel karöltve.

Carassi mindamellett, hogy szerzeményei többségét, az idén pont 10 éves kiadóján adja ki, több nemzetközi hírű kiadónál is megfordult és fordul meg a mai napig is. A már említett Bedrock Records mellett, egyik személyes kedvence a Drumcode, ahol 2010-ban jelent meg először kiadványa, a Hypercombo.

A sor többek között a Soma, MB Electronics, Globox, Driving Forces Recordings, Octopus Records, vagy a Tronic Soundz-al folytatódik, a vége pedig ki tudja hol van, hiszen ez csak az utóbbi közel 18 év eredménye, amit jobbára különböző digitális eszközökkel és programokkal hozott létre.

„ Már jó ideje nem használok semmilyen analóg eszközt. Általában Ableton Live-al dolgozom, esetleg Native Instruments-el és van egy Micro Korg Xl-em. Meg persze rengeteg plugin, az egyik kedvencem az Arturia Analog Lab, ami tökéletesen hozza a régi, legendás szintik hangmintáit.”

Az eszközök mellett az ember maga is fontos tényező az alkotási folyamatban, ami pont ezáltal kap egyedi hangzást. Pontosan erre törekszik ő is, egyedi és eredeti maradni:

„Úgy gondolom, egy producer esetében a zene a lélek tükre. Számomra mindig is természetes volt, hogy az érzéseimet a zenémen keresztül osszam meg a hallgatósággal, így garantáltan valami egyedi és személyes jön létre, miközben végig eredeti is tudsz maradni.”

Ötletek, zenei megoldások tekintetében nem kell a szomszédba mennie tanácsért, de mégis honnan ez a termékeny kreativitás, ami egyébként is nagyon jellemző Olaszország ezen részén, ahonnan többek között Marco Carola, Luigi Madonna, Rino Cerrone vagy éppen Joseph Capriati is származik?

„Mindig is úgy gondoltam, hogy a nápolyiak rendkívüli érzékkel bírnak a zene, és úgy általában a művészetek iránt. Lehet ez azért is alakult így, mert évszázadokon keresztül folyamatosan valamilyen elnyomás tette próbára a népet, ami találékonyságának köszönhetően a legnehezebb időket is megpróbálta jó kedvvel átvészelni. Szóval az őseinktől örökölhettük ezt a végtelen kreativitást, ami őket a legnehezebb élethelyzeteken segítette át, bennünket pedig sikerre visz.”

Kreativitásban és egyedi hangulatú zenékben szeptember 27-én sem lesz hiány, hiszen Sasha Carassi a Cinema Hallban lesz hallható, Reinier Zonneveld, Mateo & Spirit, Metha és Episode1 társaságában.
Kedvezményes belépőkre itt lehet pályázni, a bulira pedig ezzel a mixel érdemes hangolni: