Városonként ennyibe kerül, 1 gramm fű

- 2 perces olvasmány
hol és mennyibe kerül 1 gramm fű

A berlini illetőségű ABCD médiaügynökség alapos, a világ 120 városának
marihuána fogyasztását vizsgálva végzett kutatást, amelyből kiderül, hogy hol és mennyibe kerül 1 gramm fű, ahol legális mennyi adó folyik be belőle, és azt is megbecsülték, hogy mennyi folyhatna be ott, ahol jelenleg még illegális.

Az állás ahol munkaköri feladat füvezni

A kutatásból kiderül, hogy az ázsiai országokban lehet a legdrágábban hozzájutni, míg Dél Amerikában a legkedvezőbb áron. Ez azért nem meglepő felfedezés, az már inkább, hogy míg a zéró toleranciát tanúsító Japánban, azon belül is a vizsgált fővárosban, vagyis Tokióban 1 gramm fű átszámítva 9400 Ft-ba kerül, addig az ecuadori Quito-ban ennek a töredékért, pusztán 380 Ft-ért lehet hozzájutni.

A legtöbb marihuána New York-ban fogy, éves szinten 77,44 tonna, a legkevesebb Szingapúrban, ott ez a szám alig több 18 kg-nál, ami annyira alacsony, hogy szinte
alig mérhető.

Budapest a 2000 Ft/gramm körüli árral a rangsor 93. helyén áll, így a régióban csak Szófiában és a Szlovén fővárosban, Ljubljana-ban lehet valamivel kevesebbért hozzájutni. A számok tükrében, és persze amennyiben legális lenne hazánkban az éves, közel 1,5 tonnás fogyasztás, 2,2 milliárd Ft adóbevételt generálna.

A számtalan adat mellett, talán a legfontosabb tanulsága a kutatásnak, az, hogy minél több, legálisan terjesztő bolt működik egy városban, annál pozitívabb az állampolgárok hozzáállása a kormányzathoz, és magához a jelenséghez is.

A teljes kutatás, angol és német nyelven itt olvasható.


Kanada legalizálja a marihuánát