Ibizai klubokat büntettek, közel félmilliárd forint értékben

- 2 perces olvasmány
ibiza szórakozóhely büntetés
ibiza szórakozóhely büntetés

A spanyol hatóságok decemberben több ibizai klub működési engedélyét függesztették fel, mindamellett, hogy pénzbírság megfizetésére is kötelezték őket, engedély nélküli átépítések miatt. Az akkor kirótt 56 000 eurós, azaz megközelítőleg 18 millió forintos bírság eltörpülni látszik a mostani, 1,4 millió eurós mellett, amelynek megfizettetésére egy, a múlt év márciusában elfogadott törvény ad lehetőséget.

A törvény a túlzott hangszennyezést hivatott szabályozni, azaz a klubok által kibocsájtott hangos zenét kívánják ily módon csökkenteni a helyi önkormányzatok. Ennek első és kézzelfogható következménye az volt, hogy már az előző szezonba, bizonyos kerületekben korlátozásra került a nyitva tartás, így az addigi hajnali 5 óra helyett már 3-kor bezárni kényszerültek egyes helyek. Ennek ellenére 345 bejelentésről tudósít egy helyi újság, a Diario de Ibiza, amelyek következtében közel félmilliárd forint összértékben büntettek meg, több mint 30, állítólag túl hangosan működő szórakozóhelyet.

Az Európa buli szigetének számító spanyol sziget évek óta folyamatos és egyre drasztikusabb szabályzásban van, így egy ideje már több üzemeltető is alternatív megoldásban gondolkozik, többek között a horvát vagy a még kevésbé felfedezett, de rengeteg lehetőséget rejtő bolgár tengerpartra való áttelepüléssel.

Forrás: Technostation