Így volt: Exit 2018

- 7 perces olvasmány
így volt exit fesztivál 2018

Szerbia, Novi-Sad, magyar nevén Újvidék városában található, szigeten álló
vár erődítményben idén 18. alkalommal került megrendezésre az Exit fesztivál.
A különleges helyszín a történelme során megannyi csatának szolgált helyszínéül.
Az 1694-es években török kézre került, az 1848-49-es  szabadságharc utolsó előtti védőbástyája volt, de még a második világháború alatt, a tengelyhatalmak is
elfoglalták és a Független Horvát Államhoz csatolták.

Idén újra bevették a várat azonban, nem úgy, és olyan formában, mint korábban.
Az „elektronikus zenei” offenzíva ezúttal, olyan előadók részéről érkezett, mint
Amelie Lens, Ben Klock, Richie Hawtin, Adam Beyer, Ida Engbert, Maceo Plex, Solomun, Tale of Us, Joseph Capriati, Nina Kraviz, Kölsch, Dana Ruh csak hogy párat említsünk. Tehát az idei Exit Fesztiválon elektronikus zene tekintetében minden
adott volt, hogy felejthetetlen pillanatokat éljünk át. Természetesen mi sem tudtunk ellenállni és a magas falakkal körbevett katlanba látogattunk veretni egy hatalmasat.

Láthatóan rajtunk kívül is nagyon sok nyitott szemmel és (füllel) járó „underground vonalon mozgó” elektronikus zenekedvelő várta már az idei Exit Fesztivál csütörtöki nyitónapját, annak is a hajnali 1-től kezdődő másfél órás időintervallumát, amikor is Amelie Lens lépet a pult mögé, hogy sötét techno-ját prezentálja.
A Dance Arena minden négyzetmétere megtelt mire a belga lemezlovas bekezdett.

Szettje ezúttal túlságosan unalmas és egysíkú volt számunkra, de legalább
tökéletesen passzolt a környezethez a fantáziát nélkülöző techno ágyúzása. Pedig
tud ő hangulatosan építkező szettet is alkotni, a rakatósabb technótól kezdve, a
hipnotikus hullámzásokig.

A soron következő német Ben Klock is ezúttal a savazósabb, keményebb formáját
hozta, azonban ő már egy fokkal kreatívabban. A berlini istenben ennek ellenére
ezúttal csalódnunk kellett mivel szettje második felében mintha játéka az erejét
vesztette volna.  Kezdetben építkező, okos, zakatoló volt később ez teljesen
kimaradt és átvette a helyét a sci-fi-s hangzású lézerpisztolyozás. Zenéje általában
nem azoknak való, akik lötyögni szeretnek a tánctéren, vodkaszódával a kézben,
ezúttal viszont a közönség nagy része csak ide oda dülöngélt a várárokban.

Később aztán hajnali 4 óra magasságában érkezett a Beyer házaspár, azaz Adam
Beyer és Ida Engbert
.

Az egyedi hangzású b2b rakosgatásaik legmélyebb fenekére nyúló merítései hol a
sötétség legbelsőbb bugyrába, hol az éteri magasság fényes pompájába kalauzoltak
el bennünket. Egyik kedvenc pillanatunk volt, amikor feltették Jay Lumen hamarosan megjelenő Stella Luce trackjét, ami hatalmasat szólt. Ha lett volna sereg, ami
beakarja venni a várat, az egész biztosan visszavonulót fúj ilyen ütemek hallatán.

Következett a kanadai Richie Hawtin, aki objektív, hipnotikus mélyekkel hajtva,
a tőle megszokott, gonosz sötét hangokkal operálva buzdított mindenkit táncra a
reggeli órákban. Véleményünk szerint a fesztivál első napjának legjobb szettjét
játszotta.

Hawtin ütemeire a közönség végig úgy kapkodta a lábát, mintha lávából lenne a padló. Ezúttal is megszállottan mesélte el történeteit a hangképeken keresztül. Minden percét imádtuk.

Különleges helyszínen hallani kedvenc DJ-ink tucatjait még mindig elég jó móka.
Pozitív élményekkel gazdagodva és „underground” zenei túltelítettséggel hagytuk
ott a péterváradi erőd falait, így az első nap reggelén, átadván a stafétabotot kollégáinknak, akik az utolsó nap eseményeit osztják most meg veletek.

Az elektronika szerelmeseinek lelkesedése mit sem csappant, vasárnap még mindig ugyanazzal a svunggal vetették bele magukat az éjszakába és gyülekeztek a Dance
Arena előtt. Az Arenamagedon-ként emlegetett monumentális stég, a lélegzetelállító design-al tökéletes helyszínéül szolgált a zárónapon egy kis baszatásnak. Persze volt
élet a Dance Arena-n kívül is, mivel rengeteg szórakozási lehetőséggel és színes
zenei palettával készült az EXIT csapata a fesztiválozók számára. Kilométer
hiányban nem szenvedtünk, de annyit megsúghatunk egy este kevés az egész
terület feltérképezéshez. Akiben egyszer is felmerült a gondolat, hogy lenézne,
jövőre ne tétovázzon, mert hatalmas élménnyel gazdagodik.
De hogy ne csak egy kicsecsezett tündérmesének tűnjön az egész, negatívumként felhoznánk azt a fatális hibát, hogy a fesztivál egész területén nem kapható semmilyen rövidital csak sör, üdítő, víz, energia ital és egy kis lónyál habbal. Nem volt mit tenni, tovább kellett lendülni. Ahogy teltek múltak a percek célba vettük az éjszaka alfáját
és omegáját, hogy részese lehessünk az újvidéki offenzíva utolsó estéjének.

A támadást a hallójáratok ellen ki más, mint Dana Ruh indította el, mély, füstös
house és techno trackek szelektálásával, finoman betöltve a warm-up szerepét.
Kellemes kis pakolgatásnak lehettünk részesei, amiben nem volt egy percig sem túlgondolva szettjének összerakása, már-már inkább lezsernek volt mondható,
de jól állt neki.

Danát követően, megszólalt bennünk a kis ördög és ahelyett, hogy végig hallgattuk
volna Kölsch szettjét, egy belső hang csak annyit súgott nekünk, hogy gyertek-gyertek
át a NO SLEEP Novi Sad stéghez, ahol megismerhettük újdonsült szerelmünket Adiel-t. Olyan mély érzelmű és éteri utazásba részesített minket, amire csak kevesen képesek. Szigorú, határozott ugyanakkor teljesen szerethető, táncolható hangzásvilágot képvisel
a techno színterén.

Ezüst flipper golyóként csapódtunk egyik színpadtól a másikig és miután Adiel
leszakította a dobhártyánkat a helyéről, máris a soron következő merénylő
játszott, a híres nevezetes Joshep Capriati, akinek a nevét most imába
szednénk. Olyan szettet rakott össze amilyen a nagykönyvben meg vagyon írva.

Természetesen stílusához hűen  csúcsminőségű, emocionális techno-t
szállított, ami szépen fel volt építve és a viszonylag emészthetőbb track-ek a szett csúcspontjához érve igazán masszív veretésbe csaptak át, ahol a kegyelem, mint
olyan szóba sem jöhetett.  Természetesen amennyire szépen felvitte, annyira
gyönyörűen leemelte a végén a lelkünket a fekete hegyről, megsimogatta, majd,
mint ha misem történt volna puszit adva a homlokunkra, otthagyott minket széles mosollyal az arcán.

Az olaszok hadjárata itt még nem ért véget a hallójáratok ellen. Bár stílusában egy
sokkal intelligensebb utazás vette kezdetét, azért a sortűz a Tale Of Us részéről sem maradt el. Előadási ethoszukat tekintve, hozták azt a komplex, egyedülálló, démonok
és istenek harcára emlékeztető, kísérteties akkordokkal tűzdelt miliőt. Érzelmi határokat feszegető olykor félelmet keltő és olykor pedig meg támadásra sarkalló játékával vezette meg elménket ez a zseniális páros. Ők korunk modern, Vivaldijai, Bachjai, Wagnerei és még sorolhatnánk napestig.

Egy ilyen zárással az ember ki is lenne békülve hisz nem szedtek szét minket
sak kóstolgattak srácok. De nem, reggel 6-kor megjelent az orosz császári hadtest
fenevadja, és a 13 órája topogók álma: Nina Kraviz, aki olyan szelettelésbe kezdett,
amit még egy mesterszakács is megirigyelne. Szettjét végül reggel nyolc helyett kilenc után fejezte be, amit sajnos mi már nem tudtunk megvárni, de ígérjük jövőre másként lesz, mert mi mindenképp ott leszünk, és ha ő is, akkor biztosan együtt zárjuk majd
az Exit fesztivált és a Dance Arena-t.

Szerzők: Dave, Materia