Így volt: Hyperspace 2018

- 6 perces olvasmány
így volt hyperspace 2018

Az olyan esemény, ami évente kerül megrendezésre általában
sokkal nagyobb kultuszt épít maga köré, mintha bármikor elmehetnénk rá.
Ennek „az okos tematikának” köszönhetően lett fényesebb és hangosabb,
évről – évre a Hyperspace is, és vált országunk legnagyobb techno eseményévé.
Idén 22 éves volt a Hyperspace, és ezúttal is két arénában taposhatta ki a technotkedvelők népe a Hungexpo talaját. Azonban idén, az eddigi leggyengébb Hyper-t kaptuk, ha ellátogattunk a Deadcode jól ismert csarnok bulijára.
Na de lássuk milyen is volt idén ez a techno szeánsz.

Korán érkeztünk így sikerült elkapnunk SanFranciscoBeat szettjét. Zenéjével ezúttal
is ügyesen melegítette, az arénát és kezdte felhúzni a tömeget a kora esti órákban.

Őt váltotta Hot X, aki ezúttal is megbolygatta belső érzéseinket a kalapáló, energikus zenéjével. Szokás szerint a tőle megszokott ütemekkel hergelte még tovább a hangfalak alatt gyűlő embereket.

Aztán érkezett az olasz Enrico Sangiuliano, aki ezúttal igen nagy csalódás volt.
A tavalyi B my Lake-en sem volt kiugróan jó a játéka, de akkor legalább hozta a
kötelezőt. Ezúttal viszont túlzásba vitte a melódiákat és egy drumcode-os pop techno mulatós határain egyensúlyozó szettet kaptunk tőle. Igaz rengeteg alfaja van a
stílusnak, van ami a testet, van, ami az elmét táncoltatja azonban az arénában lévő
tömeg nagyobb része láthatóan erősen gondolkodóba esett Sangiuliano ütemeitől
és inkább a távozás a másik arénába, mellett döntött, így tettünk mi is.

A másik, kisebb csarnok felé tartva vettük észre és tudatosult bennünk, hogy idén láthatóan kevesebben jöttek a Hyperspace-re, talán ez az előző évekhez képest
gyengébb line up-nak is betudható, mindenesetre, amint megérkeztünk nyilvánvalóvá
vált, hogy miért ment át az emberek nagy százaléka ebbe az arénába. Idén a kettes
számú csarnok véleményünk szerint a gyengébb vizuál és hangzás ellenére is verte a másik, nagyobb csarnok hangulatát.

Belépve a portugál Lewis Fautzi pakolta a gonosz hipnotikus techno-ját. A zenei minőségével és az elektronika mámorával nyelt el mindenkit a csarnok falai között.

Rövid hallgatózás után fájó szívvel, de visszamentünk az egyes terembe, mivel Julian Jeweil-re is kíváncsiak voltunk.

A „drumcode hangzás” másik képviselője is meglepő módon ezúttal egy dallamosabb kezdéssel indított minket neki, a zenei utazásnak. Valószínűleg Enrico Sangiuliano záró trackje miatt döntött így, mivel túl erős váltás lett volna, ha csak elkezdi a püfölést, na persze az sem maradt el. Néhány perc elteltével megérkeztek a keményebb ütemek, és
a falakat lebontó techno bombák is. Talán ő volt az egyetlen előadó az este folyamán,
aki az egyes arénában megtudta teremteni az elmúlt évek „kézfelrakós” hangulatát.
Igazi szögelős techno szettet játszott. Ezúttal sem csalódtunk benne.

Következett a „techno bárója” Dave Clarke, akitől ezúttal egy eléggé gyenge, inkább
retro trackek-ből álló, unalmas szettet kaptunk. Véleményünk szerint Dave Clarke azt
sem tudta valójában mit akar játszani egy eléggé fantáziát nélkülöző „kávédarálást” szállított és habár az évek során jó pár kellemes emlékünk kötődik hozzá, sajnos ez
a produkciója a negatív élményeinket gazdagítja majd vele kapcsolatban. Pedig mi
szeretjük az elvont utaztatós előadásokat, amik többnyire egy ívre vannak felhúzva,
és könnyen monotonnak tűnhetnek a laikus füleknek. Zenéjén és a csarnok lefelé ívelő hangulatán még a vizuál sem tudott sajnos sokat segíteni annak ellenére, hogy idén
egy teljesen másfajta, minimalista fénykoreográfiát kaptunk,
ami leginkább a Ben Klock által megálmodott Photon-ra hasonlított. Bár a fények jók voltak, azonban néhányszor indokolatlanul hosszabb ideig volt sötétség, ami azért kicsit furcsa volt. Mi viszont nem
a fények, hanem a zene miatt jöttünk, így ismét átmentünk a kettes csarnokba.

A spanyol techno úttörője, Oscar Mulero itt már megállás nélkül
küldte a négy/négyekkel dúsított inputot. Vágtató tempó, testes dobhangok,
érzelmes techno és katarzis valahogy így lehetne leginkább jellemezni, amit szállított.

Szettje végeztével és némi pihenés után visszamentünk az egyes arénába hogy
megnézzük a német techno művésznő,
Klaudia Gawlas lebontja-e az utolsó falakat
is. Kijelenthetjük, hogy idén az ő szettje mérte a legsúlyosabb csapást a Hyperspace közönségére. Effektezett, loopolt, pörgetett, kalapált, szóval megadta, amiért a nagy többség érkezett.

Összességében elmondható, hogy az idei Hyper-ről nem csak a „közeg” vagyis a sok  partyarc és a minőségi zene hiányzott, hanem az ennek köszönhető hangulat, vagyis
az “esemény lelke” is. Végig olyan érzésünk volt mintha nem is az általunk kedvelt, jó
pár éve látogatott eseményen vettünk volna részt, hanem valami teljesen máson.

Messzemenő következtetéseket nem vonnánk le, de a tavalyi évekhez képest
gyengébb line-up miatt idén érezhetően kevesebben voltak kíváncsiak a rendezvényre.
Az amolyan tessék – lássék módon megrendezésre került mostani csarnok buli nem is meglepő módon többségében unalmas szetteket eredményezett és valójában azok
jártak a legjobban, akik ezúttal kihagyták ezt az eseményt. Reméljük jövőre egy teljes értékű techno bulit kapunk, mert ezúttal úgy éreztük, hogy a Deadcode – ból is csak a „dead” jutott, már ami a hangulatot és a szetteket illeti.

Így volt még: Time Warp, Pan-Pot, Deborah De Luca