Így volt: Misanthrop & Halogenix a Corvinon

- 4 perces olvasmány
így volt misanthrop halogenix blz

Vasárnap este érkezett a hír, miszerint Emperor kórházba került és le kellett
mondani a budapesti fellépését, szerencsére semmi komoly, csak földhöz vágta
Conort az a fránya influenza. Ennek ellenére nyilván elkeserített bennünket a dolog,
mivel Emperor 2016 októbere óta nem járt nálunk, nem is hallatott magáról
mostanában, 
viszont végre bejelentették soron következő EP-éjt, amiből csak
arra lehet következtetni, hogy telis – tele van exkluzív zenékkel.

💣💣💣

Posted by Ádám Börd on Tuesday, May 1, 2018

 

Ezek után a Bladerunnaz egy gyönyörű mentést hajtott végre, ugyanis pár óra leforgása alatt sikerült lebeszélniük Misanthroppal, a nagyérdemű Neosignal társtulajdonosával, hogy ugorjon be helyettesíteni. Ez még annak fényében is szép, hogy az elmúlt tizenkét hónapban a szcéna külföldi nagyágyúi közül talán ő járt legtöbbet hazánkban.

Na de lapozzunk a hétfő éjszakához. Mivel MVRK – jelenleg az egyik legtehetségesebb fiatal, magyar drum&bass producer – kezdett, korán terveztünk érkezni. Ez annyira jól sikerült, hogy már kapunyitás előtt odaértünk, ami természetesen késett, de ez a Corvinnál mindig benne van a pakliban. Aztán jött a szokásos tüzetes és morcos ellenőrzés a klub éber őreitől. Nem tudtuk, hogy a meglepő alaposságát annak köszönhetjük, hogy a karhatalom képviseltette magát a sor végén, vagy szimplán minden bulizni vágyónak kijár, hogy végigmarkolják a seggét és a legkisebb zsebébe is beletúrjanak.

Végre fent voltunk. MVRK és Incident már javában passzolgatta a fülest. Kellemes kis felvezetőt hallhattunk a fiúktól. Hűvös minimálok, sötét mélységek és olykor lágyabb dallamok. Kezdő szettnek tényleg rendben volt, viszont minden gonoszság nélkül meg
kell jegyeznünk, hogy erősen érződött a generációs különbség a pultban.
Azt, hogy kinek a javára, már inkább nem írnám le.

[envira-gallery id=”8410″]

Kicsivel fél egy után átadták a színpadot Halogenix-nek, akit már nagyon vártunk.
Még nem hallottuk élőben, csak az Ivy Lab színeiben. Azonban a kezdés kicsit laposra sikeredet és sajnos ez jellemezte az egész szettet.

Hazudnánk, ha azt mondanánk, hogy rossz volt. Rendben volt. Emberünk hihetetlenül
jól mixel. Iszonyatos összhangban volt minden zenéje és az átkeverések sokszor szinte észrevehetetlenek voltak. Ennek ellenére ritkán tudott lekötni és megmozgatni. Benne
van az is, hogy a közönség nagy része tombolni jött és nem arra készült, hogy kap egy másfél órás hipnózist. Így a teremben áramló energiák se vitték annyira magával az embert.

Ezek után jött a legendás Misanthrop. Amikor első számaként meghallottuk Kemal klasszikus Bleedjének összetéveszthetetlen atmoszféráját és cinjeit megemeltük a kalapunk, hogy nagyon vagány dolog 2018-ban egy már mondhatni „nagykorú” zenével indítani. Kicsit csalódás volt, hogy nem hagyta egyedül droppolni, hanem rátette Emperor Shadowját, de hát na… Ez legyen a legnagyobb baj.

Halogenix >> Misanthrop

Posted by Bladerunnaz on Monday, April 30, 2018

 

Az viszont, ahogy ez az erős kezdés, hogyan folytatódott, már kicsit szomorúbb volt.Talán nem vagyunk egyedül azzal, hogy Misanthorp-ot pár éve még beválogattuk volna,ha nem is az öt, de legalább a tíz kedvenc előadónk közé, viszont az utóbbi években csalódás, hogy milyen egyszerű irányba változott a stílusa.

Ahogy az elmúlt években minden fellépése, amit hallottunk, ez a szettje is az új irányzatot követte: hatásvadász adrenalinbombák hada, amiket komoly kihívás megkülönböztetni egymástól, esztelen kalapálás a köbön, de meglepődnénk, ha egy olyan emberben, aki nem követi az újdonságokat nap, mint nap azon kívül, hogy„mekkora veretés volt” bármi komoly nyomot hagyott volna.

Azért voltak jó pillanatok, akadtak figyelemre méltó dubplat-ek és vicsorgós dupladropok, de a buli fénypontját talán jól összefoglalja, ez a kevesebb, mint három perces videó:

💣💣💣

Posted by Ádám Börd on Tuesday, May 1, 2018

 

Tiszteletből végigálltuk a másfél órát, de ezek után úgy éreztük mindent láttunk és jobbnak éreztük hazamenni, aludni.

Lehet azt mondani, hogy túl kritikusak vagyunk, hiszen mennyi ember sikítását lehet hallani a videókon, de azért tegyük fel a kérdést: Sokat számít azoknak az ovációja, akik egy kiállásra ugyanúgy rakják, mint a legparább dropra?