Sold out bulik Jay Lumen dél – amerikai turnéján

- 3 perces olvasmány
Jay Lumen dél-amerikai turnéja

Jay Lumen legújabb Asteroid című trackje immár a Beatport Techno listájának első helyén fénylik, miközben hatalmas sikert aratott  Jay négy állomásos dél-amerikai turnéján is, ahol Guatemala, Chile, Uruguay és Paraguay tánctereit tüzelte fel.

Dél-amerikai turnéja ezúttal – közép-amerikai országként kicsit kilógva a sorból – Guatemalában kezdődött, ahol az Empire Music Festival-ra immár második évben hívták vissza, ahol ezúttal Dubfire társaságában lépett fel.

Ezt követte Chile, ahol ezúttal Concepcion városaban állt a lemezjátszók mögé. Mindenképpen szenzáció értékű hír, hogy Jay Lumen az első nemzetközi elektronikus
zenei DJ, aki színpadra léphetett a városban. Ez olyannyira jól sikerült, hogy meg is
telt a külön erre a célra bérelt rendezvényterem. A hangulat oly mértékben hágott a tetőfokára, hogy a biztonsági személyzet csak közel 1 óra alatt tudta kiüríteni
a helyszínt Jay szettje után, aki zárásig játszott.

A folytatás Montevideo volt Uruguayban, ahol Jay-t visszatérő vendégként fogadták, ezúttal egy exkluzív klubrendezvény keretében, mely minden várakozást felülmúlt,
ugyanis elővételben az összes jegy elkelt.

Last night was huge in Montevideo. Gracias! 🙂 Next stop is Paraguay today.

A post shared by Jay Lumen (@jay_lumen) on

A turné utolsó állomása Paraguay volt, ahol a P12 open air bulijának headlinereként
állt a DJ pultba, hogy reggelig utaztassa a helyi közönséget.

Techno trip to the sunrise in Paraguay. Thanks for the party! Gracias! 🙂

A post shared by Jay Lumen (@jay_lumen) on

Ő maga így fogalmazott a turné kapcsán:

“Mindig nagy élmény Dél-Amerikában játszani, még akkor is ha már sokadszorra térek vissza. A közönség ezúttal is fantasztikusan fogadott mindegyik buli alkalmával, így nem lehet okom panaszra. Annak különösen örülök, hogy Chile, Concepcion nevű városában
én lehettem az első nemzetközi elektronikus zenei fellépő, így általam veheti kezdetét a helyi Techno szcéna építése. Mindig jó érzés valami újat elsőként elindítani. Köszönöm a fantasztikus munķát minden szervezőnek és persze a csodás közönségnek is! Ismét feltöltődtem és új élményekkel gazdagodtam.”

Guatemala @empiremusicfest 🙂

A post shared by Jay Lumen (@jay_lumen) on

A fellépések sorában hamarosan  Ibiza, Németország, Anglia, Kanada, Bulgária, Horvátország, Beirut, Franciaország egy – egy tánctere következik, itthon pedig legközelebb  május 18-án, Nyíregyházán a FŐHE buliján vagy május 19-én,
Sopronban a Secret Fusion rendezvényén lehet őt elkapni.

Jay Lumen korábbi, dél – amerikai és amerikai turnéjáról ide vagy ide kattintva
olvashatsz.