Szerény jellem, kőkemény hangzás

- 3 perces olvasmány
kitti kay techno dj
kitti kay techno dj

Kitti Kay, a Dffrntly csapat tehetséges feltörekvő Djane-je.

A Julian Marcell által alig egy éve életre hívott D F F R N T L Y projekt célja,
az első perctől kezdve az volt, hogy valami mást, különbözőt, de szigorúan underground megmozdulást hozzon létre a hazai elektronikus zenei szcénában.
Mindez, ősszel a Kiscelli Múzeumban tartott, igazán egyedi hangulatú rendezvényükön csúcsosodott ki, ahol nem csak az egykori templom, mint helyszín számított különlegességnek, hanem a line-up is, ami a külföldi vendég, a Moonwalk mellett a teljes D F F R N T L Y csapatot is felvonultatta.
A techno széles skáláján mozgó csoport férfi uralta mezőnyéből üdítő színfoltként emelkedik ki Kitti Kay, aki azon túl, hogy hihetetlen kisugárzással bír, elképesztő magabiztossággal uralja a hangulatot, a szépsége mellett, egyértelműen zenei szelekciójával.

A hangsúly természetesen az utóbbin van, vagyis a zenén, amiért él – hal a budapesti születésű Djane, aki az első perctől kezdve a csapat oszlopos tagja, amit mi sem bizonyt jobban, mint, hogy ő tette össze a DFFRNTMIX Series első részét, illetve a nemrég indított DFFRNTLAB kiadón áprilisban lát napvilágot, Resistance néven, első, saját megjelenése.

Kompromisszummentes techno előadóként fontosnak tartja a kultúra építését, és a megfelelő, underground környezetben való kiteljesedést, ahol kreativitása szabadon szárnyalhat. Különösen szerencsének tartja magát, hogy máris olyan előadókkal állhatott egy Dj pultban, mint Stefano Noferini, Lexlay vagy épp a  a Stil Vor Talent kiadó egyik legkiemelkedőbb formációja a Moonwalk, a főváros neves klubjaiban, mint például az Akvárium vagy az egykori Tesla.

Mindezek fényében egyértelmű volt, hogy helyet kap a csapat által indított új sorozat, a Save The Rave line-upjában is, ahol a horvát elektronikus zenei szcénát több, mint két évtizede formáló Insolate-el, illetve a napjaink német savas hangzását képviselő Ben Dust-al osztozik majd a Dj pultban.

Akárcsak a teljes D F F R N T L Y csapat, Kitti Kay is igen magas fordulatszámon pörög, aminek eredményei már most egyértelműen láthatóak, úgyhogy mindenképp érdemes szemmel tartani hazánk egyik legfrissebb feltörekvő tehetségét, aki valószínűleg nem csak itthon, de hamarosan külföldön is hallat majd magáról.

Kitti Kay-t és a D F F R N T L Y csapatot az alábbi helyeken követheted figyelemmel:

Kitti Kay on Facebook
Kitty Kay on Soundcloud
DFFRNTLY on Facebook
DFFRNTLY on Instagram