A zeneiparból származó bevételek 12%-át kapják meg az előadók

- 2 perces olvasmány
kizsákmányolják a nagy cégek az előadókat

A Citigroup egy friss jelentéséből kiderült, hogy a zeneipar által generált jövedelmek csupán 12%-át kapják meg a művészek.

Az elemzőkből és kutatókból álló csoport, a „Putting The Band Back Together”
munkanéven futó kutatása jutott arra a szomorú eredményre, hogy abból a 43 milliárd dollárból, ami a zeneipar teljes bevételének számít, csak 5 milliárd kerül közvetlenül
a művészekhez.

 

 

„Mi van a maradék 38 milliárddal?” merül fel a kérdés.
A pénz nagy része a disztribútoroknál landol, így rádióknál, tv csatornáknál, de
a olyan tech cégek, mint az Apple, a Pandora, a Sirius és a Spotify is lehúzzák a
maguk sápját, és természetesen ott vannak az “élet – halál” felett döntő kiadók is.

Bár az arányok eléggé kedvezőtlenek, mégis javuló tendenciát mutatnak az előző
évekhez képest, 2000-ben például ez a szám pusztán  7% volt. A javulás leginkább
a virágzó koncert biznisznek és annak a ténynek köszönhető, hogy egyre több művész
adja ki saját maga a számait, így jelentős összegek maradnak “házon belül”.

Forrás: Dj Mag