Elmarad a Winter Music Conference

- 2 perces olvasmány
korona vírus miami wmc konferencia

Múlt héten érkezett a hír miszerint a jelenleg is folyamatosan terjedő korona-vírus veszélye miatt törlik az idei Ultra fesztivált Miami-ban, illetve a Tomorrowland téli kiadását Franciaországban. Már akkor várható volt, hogy további rendezvények is áldozatul esnek a szomorú állapotoknak, pár órája az idén 35 éves, Winter Music Conference szervezői jelentették be, hogy egy későbbi időpontban kerül megrendezésre az egyik legnagyobb hagyományokkal rendelkező elektronikus zenei konferencia.

A világ számos pontjáról látogatott rendezvény március 16 és 19 között került volna lebonyolításra, ám a látogatók biztonsága érdekében most az elhalasztás mellett döntöttek a szervezők:

A floridai kormányzat járványügyi hivatala által kiadott iránymutató intézkedéseket figyelembe véve döntöttek a halasztás mellett, annak ellenére, hogy már hónapok óta folytak az előkészületek, de mint írják most fontosabb a munkatársaik és a látogatók egészsége.
A tegnapi nap folyamán a Cercle is törölte a Blondish-al tervezett felvételét, miután a Karib térségben megrendezésre kerülő SFX fesztivált szervezői is a lemondás mellett döntöttek.