Egyetlen éjszakára nyáron is kinyit Budapest legintimebb klubja

- 2 perces olvasmány
lock klub nyár éjszaka budapest 2019
lock klub nyár éjszaka budapest 2019

A nyári időszak hagyományosan a fesztiválokról és a szabadtéri klubokról szól, viszont ha ritkán is, de arra is van példa, hogy az alapvetően inkább a klubszezonban működő klub egy éjszaka ereéig az év melegebb időszakában is megnyitja kapuit. Erre leginkább akkor kerülhet sor, ha az adott helyszín már önmagában is nagyon szerethető illetve lojális alapközönséggel rendelkezik. Fővárosi viszonylatban, a Lock mindezt elmondhatja magáról, így aztán az őszi szezonnyitót megelőzően egyetlen éjszakára nyáron is megnyitja kapuit.

Július 27-én, az előző szezon egyik legkedveltebb saját szervezésű sorozatukkal, a Lock Budapest meets Club Prestige esttel törik meg a nyári szünetet. A kezdeményezés többek között azért is rendkívül népszerű, mert ezeken az esteken a közelmúlt legismertebb house zenéi mellett a legfrissebb szerzeményekre lehet bulizni, ezúttal Nigel Stately és Julian Kid válogatásában.

A nyugati mércével mérve is igényes klub, ahol a közönség széles rétegének igényei találkoznak a klub kínálta szolgáltatásokkal, italok, programok és életérzés tekintetében egyaránt, ezúttal is garantáltan emlékezetes pillanatokat tartogatnak az oda látogatóknak, hiszen a klub belső kialakítása a gyönyörű alapanyagok, bútorok, adta környezetben, ami merőben eltér az egyszerű, indusztriális klub design-tól valóban másfajta élményt ígér.

Minden további és pontos infó erre!