Komoly műtéten esett át Monika Kruse

- 2 perces olvasmány
monikakruse kórház betegség
monikakruse kórház betegség

Úgy tűnik mostanában rájár a rúd a német techno szcéna jeles képviselőire, két hete Len Faki került korházba, most pedig Monika Kruse lábadozik, miután, egy úgynevezett, polip-al műtötték.
Monika már hónapok óta érezte, hogy valami nincs rendben, viszont eddig halogatta a vizsgálatot, amelynek eredménye most azonnali beavatkozást igényelt.

A végbélpolip olyan kinövés, amely a vastagbél utolsó szakaszát képező végbélben jön létre. A népesség több mint egyharmadát érinti. Előfordulása 50 éves kor felett gyakoribb. Egyaránt lehet jó, vagy rosszindulatú elváltozás. Többféle méretű és alakú végbélpolip létezik. Míg a kisméretű végbélpolipok az esetek többségében nem okoznak panaszokat, addig a nagyobb méretűek olyan tüneteket produkálhatnak, mint a véres, nyákos széklet, vagy hasmenés illetve hasfájás. Súlyosabb esetben nem csak székrekedést, hanem bélelzáródást is okozhatnak. A polipok egyes típusai kialakulásuk után néhány évvel behatolnak a bélfalba, majd rosszindulatú daganattá (karcinóma) alakulnak. – olvasható a Medicover honlapján a szakszerű leírás.

Nemrég tértem magamhoz az altatásból, egyelőre még gyengének és kábultnak érzem magam, de remélhetőleg most már minden rendben lesz.

– írta bejegyzésében Monika, mindamellett, hogy a hétvégi fellépéseket természetesen kénytelen lemondani. Innen gyors felépülést kívánunk neki, és akár csak Len Faki esetében, remélhetőleg pár napon belül ő is elhagyhatja majd a kórházat.