Megvan a Magyar Producer Workshop Találkozó következő időpontja

- 2 perces olvasmány

MPW Találkozó április 2019

A Bánkuti Dani által, 2017-ben életre hívott kezdeményezés, hogy az online felületről továbblépve, legyen egy platform ahol a hazai producerek élőben is találkozhatnak egymással és a szcéna képviselőivel, a negyedik rendezvényéhez közeledik.
Magyar Producer Workshop Találkozó, röviden MPW Találkozó április 27-én, immáron negyedikalkalommal kerül majd megrendezésre, történetének eddigi legütősebb helyszínén, a Hubay Jenő Zeneiskola tökéletes akusztikával rendelkező előadótermében.

A rendezvény folyamatos fejlődésen ment keresztül az első alkalom óta, mind a helyszín, mind pedig a programok tekintetében, ezúttal a következőkre lehet számítani:

– Prémium körülmények
– Új, nagyobb helyszín, profi akusztikával
– Professzionális lehallgató rendszer az előadásokhoz
– Előadások a legjobb hazai zenészek, producerek, oktatóktól
– Kapcsolatépítési lehetőségek a résztvevőknek
– “Kütyü simogatás” azaz szinti, eszköz és szoftver csavargató terem támogatóink a Zaj Studió és a Hitspace által
– Büfé elérhető áron

Demo Feedback adás! Főszerepben a Ti zenéitek! Gyertek, szóljatok hozzá és segítsük egymás fejlődését! Ja és elindult az MPW talira a jelentkezés is:)

Posted by Magyar Online Producer Workshop on Tuesday, October 23, 2018

A rendezvény ereje, azon túl, hogy az MPW Találkozó igazi hiánypótló megmozdulás, leginkább abban rejlik, hogy itt valódi, kézzelfogható tudást adó és értékkel bíró előadásokon lehet részt venni, amelyek szüneteiben kötetlen beszélgetések segítik a sokszor, egyébként lehetetlen kapcsolatépítést a szcéna sokrétű résztvevőivel.
Itt, a jövő feltörekvő zenei producerei nem csak, hogy élőben találkozhatnak a hazai zeneiparban dolgozó szakemberekkel, de olyan többszázezer forintos eszközöket is kipróbálhatnak, amire legtöbbjüknek egyébként egyáltalán nem lenne lehetősége.
A kütyüket ez alkalommal is a rendezvényt támogató Hit Space és Zaj Stúdió biztosítja, akik szakértőik segítségével állnak majd az érdeklődők rendelkezésére.

Hamarosan a pontos, tematikus előadásokra is fény derül, de addig is itt érdemes csatlakozni az eseményhez, illetve a biztos részvétel érdekében mihamarabb jegyet váltani, ugyanis kizárólag elővételben elérhetőek a belépők, amik, az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan ezúttal is a rendezvényt megelőzően mind el fognak fogyni.