Philipp Straub korházba került

- < 1 perces olvasmány

Az osztrák techno Dj – producernek nehezen indul az idei év, jelenleg is korházban kezelik. December 19-én Dubajban lépett fel, Stephan Bodzin társaságában, aztán a fellépést követően rögtön egy helyi korházba került, ahol súlyos influenzával és légcsőhuruttal kezelték.

Időközben hazajutott Bécsbe, ám a fellépéseit továbbra sem tudja vállalni, a most hétvégén esedékes lemondását, egy nemrég megjelent posztban osztotta meg.

„Sajnálom, de betegség miatt le kell mondanom a marokkói fellépésem. Semmi komoly, csak influenza és láz, de szeretnék mihamarabb és nyugodt körülmények között felépülni, ezért a pihensét mellett döntöttem.
… a kép négy napja készült Dubajban, most már Bécsben vagyok, de a helyzet nem sokat változott…”

A Dj türelmet kért és bízik a rajongók megértésében, amire a kommentek alapján számíthat is, máris többen fejezték ki jókívánságaikat.