18 órás szabadtéri titkos buli lesz Cegléden

- 3 perces olvasmány
plusbeats_lowris_cegléd_helyszín_buli_program
lowris cegléd helyszín buli program 

Lassan ugyan vége ennek a bulizás szempontjából felemás nyárnak, de a partyzni vágyó közönség kedve az ősz beköszöntével sem lankad, sőt! Ennek köszönhetően pedig egyre gyakrabban van lehetőségünk vidéki helyszíneken is csapatni. A szeptember eleje ezúttal a vájtfülű partyarcoknak kedvez, mivel a híres Yoyaku kiadó egyik fényes csillaga a francia Lowris érkezik, hogy a house sötét szegleteit ötvöző zenéjével korrepetálja az egybegyűlteket.

Loris Pugnet vagyis előadói nevén, Lowris régi motorosnak számít műértő berkeken belül, hiszen jó ideje a párizsi underground szcéna egyik alappillére. A francia úriember zenéi rendre a Nervmusic Records, CrazyJack Records, Yoyaku, és Minibar kiadókon jelenek meg, melyekkel fellépései során élőben is sikeresen borzolja fel a kedélyeket a táncparketten. Például úgy ahogyan az alábbi videóban szereplő híres párizsi underground klubban a Concrete-ben is teszi, melynek nem mellesleg rezidense is.

Lowris fiatalkora óta a zenének él így nem csoda, hogy a kezdeti produceri sikerein felbuzdulva, a zenében még jobban elmélyedve, később hangmérnökké vált, majd 2013-ban létrehozta saját vinyl only kiadóját az Aeternum Music-ot. A label-en megjelent számos minőségi zenének köszönhetően pedig már nemzetközi szcéna érdeklődését is felkeltette, így lehetősége volt olyan előadókkal osztozni a pulton, mint például: Rhadoo, Raresh, Ricardo Villalobos, Cabanne, Baby Ford, Sonja Moonear, Sammy Dee, Onur Özer, Moomin, Akufen, vagy Bihn.

Lowris, hazánkban korábban már zenélt a néhai Corvin Clubban, legutóbb pedig idén februárban járt a fővárosunkban. Ezúttal a Solaris, az Arteria csapatával együttműködve hívja vissza a francia mágust szeptember 5-én egy újabb igazán őrült megmenésre, melyre a fővárostól kicsit távolabb, Cegléden kerül sor, ez alkalommal szabadtéren.  

Solaris (05.09.2020 Cegléd 🇭🇺 HUN)

Zveřejnil(a) Chuby dne Pondělí 10. srpna 2020

De nemcsak ennek örülhetnek a mélyerős minimal house-ok szerelmesei, mivel egy feltörekvő horvát tehetség, Chuby is érkezik, hogy hatványra emelje a tempót és sötétséget. Chuby igazi afterprofinak számít hazájában, Horvátországban mivel, több mint 10 éve pakolgatja az agyafúrt ritmusokat többek között olyan party-sorozatokon, mint a Projekt Vojarna, vagy a The Groove Code Underground.

Ezúttal a hazai partyarcok is megismerkedhetnek vele, ugyanis a buli a hosszúságával bőven eleget tesz a fent említett „after kritériumoknak”, merthogy 18 órán át fog tartani, szombat koraestétől egészen vasárnap délutánig, nagyobb részt nappali körülmények között. Természetesen a megfelelő hangzásra is nagy hangsúlyt fektettek a szervezők, amit a helyszínhez igazított HK Audio hangrendszer biztosít, így minden adott lesz ahhoz, hogy megfelelően szabaduljanak el a microhouse dallamok.

A bulit hazai oldalról Varin, Indy Vasko, és DNIt teszik még teljesebbé, hogy garantáltan megfelelő hangulatban fordulhassunk rá az őszre ezen a családias hangulatú, zeneileg innovatív, és sötét hangvételű eseményen, amihez csatlakozni

IDE KATTINTVA A SECRET FAMILY FACEBOOK CSOPORTON

keresztül tudtok.