Svájci pontosságú, érzelemdús psy trance

- 3 perces olvasmány
Psy Trance Liquid Soul Budapest A38
Psy Trance Liquid Soul Budapest A38

A svájci származású Nicola Capobianco, művésznevén Liquid Soul, a psy-trance kultúra egyik közkedvelt alakja Magyarországon is. Rajongása az elektronikus zene iránt még fiatalkorában kezdődött, de eleinte inkább a heavy metal és azon belül is a Metallica volt rajongásának tárgya.
14 évesen ismerkedett meg a trance világával és rögtön bele is szeretett, 2001-ben pedig felfedezte a psy/prog vonalat és ezzel együtt született meg maga a művész is: Liquid Soul. A név mellesleg enyhe utalás egy közismert kábszira, amihez egy vicces, de nem publikus sztori köti.

2006-ban jelent meg a várva várt debütáló album, az Iboga Records-nál, ami nem meglepő, hiszen évek során kialakított egyedi stílusa tökéletesen illeszkedik ahhoz
a hangzásvilághoz, amit a kiadó képvisel. Az album hatalmas sikert aratott és egyben
a legtöbb eladást is produkálta abban az évben. 2013-as Revolution című albuma azt a szemléletét tükrözi, miszerint társadalmunk válságban van a tudatosság hiánya miatt, amire a megoldás az lehet, hogy picit magunkba nézünk és törődünk a környezetünkkel.

Mikrokosmos nevezetű kiadója inkább csak hobbi számára, aminek elsődleges célja,
hogy kevésbé ismert, de tehetséges producereknek segítsen ismertséget szerezni.
Kevesen tudják, hogy van egy Sleek névre hallgató alteregója is, amit prog-house
és techno tarck-ek írására használ.

A 2010-es Dj Awards-on az első helyet sikerült megszereznie

„Best Psychedelic Trance”

kategóriában, ami már önmagában is szép teljesítmény, hiszen olyan nevekkel kellett versenyeznie, mint Astrix, Ace Ventura, Infected Mushroom, Skazi vagy az előző év nyertese, GMS. Hozzá kell tenni, hogy megérdemelte a díjat, hiszen eszméletlen aprólékosan készíti track-jeit és gondoskodik róla, hogy mindegyik mögött legyen
egy üzenet és koncepció is. Mesteri módon képes az érzelmeit hangokba konvertálni,
ami kevés előadóról mondható el.

Az évek során több projektnek is részese volt, például az Ace Venturával alkotott
Liquid Ace-nek vagy a Captain Hook féle Liquid Hook-nak.

Mellesleg a hazai Ozora fesztiválnak elengedhetetlen és állandó fellépője már 2009 óta.
Egy a goa.hu-nak adott intejúban azt is megjegyezte a svájci fenomén, hogy az Ozorán történt 2011-es fellépése volt eddigi karrierjének legjobb élménye és a mai napig
libabőrös lesz, ha visszagondol rá.

Kiderült, hogy kifejezetten szeret a magyar közösségnek játszani és kijelenthetjük,
hogy az érzés kölcsönös, így aztán kihagyhatatlan alkalomnak ígérkezik a most
szombati is, amikor az A38-on fog nekünk zenélni az Avatar szervezésében.

Források: Universal Religion Artist, goa.hu, edmli