7 elképesztő Exit fesztivál szett 2018-ból

- 4 perces olvasmány
szerbia exit fesztivál szett 2018
szerbia exit fesztivál szett 2018

Az Exit fesztivál legendás Dance Arena katlanja gyakorlatilag fesztivál a fesztiválban, hiszen az összesen 40 színpadot felvonultató megmozdulás ikonikus stage évről évre önmagában is több tízezer embert vonz. Itt rendszerint napjaink mega underground nevei lépnek fel, akik elképesztő sikereik ellenére kiemelt lehetőségként tekintenek ezekre a fellépésekre, így aztán alaposan ki is tesznek magukért, mondhatni életük szettjét játsszák.
Az utóbbi hónapokban több, az előző évben rögzített fellépés is felkerült az Exit, You Tube csatornájára, most ezekből választottunk ki hetet, amelyek mindenképp megtekintésre érdemesek.

A detroiti legenda, Carl Craig futurisztikus techno ütemeivel taglózta le az erődben összegyűlt közönséget. Szettjében, a 2017-ben, a párizsi filharmonikusokkal összetett Versus albumából épp úgy kaphattunk ízelítőt, mint a jelen és a jövő elektronikus zenei hangzásából.

Az orosz származású, de jelenleg Koppenhágában élő Anastasia Kristensen Exit-es debütálása elhozta a szervezők által ígért Arenamagedon-t. Szettje igazi acid bomba volt, a rave korszakot megidéző pillanatokkal. A másfélórás menetben nem nagyon volt megállás, és ez így is volt rendjén.

Természetesen a berlini hős, Rodhad szettje sem maradt el Bpm számban mögötte, közel kétórás színtiszta techno szettje, Anxious albumának jó pár trackjét is elhozta a magas fordulatszámon pörgő arénába.

Az Exit olyan fesztivál ahol kiemelt szerep jut a honi tehetségeknek és legendáknak, Marco Nastic esetében egyértelműen az utóbbiról van szó, bár természetesen az előző jelző is igaz rá. A több évtizede aktív Dj ezúttal a tökéletes techno warm-up-ot mutatta be másfélórában.

Amelie Lens, mint oly sok helyen manapság, az egyik legjobban várt fellépője volt ennek a fesztiválnak is. Szettjét hallgatva ez nem is csoda, napjaink egyik legfényesebben ragyogó techno csillagáról beszélünk, aki fénysebességgel tör előre.

A Tale of Us hajnalba nyúló szettjéből csak egy óra került fel a zenemegosztó csatornára, ám ennyiből is egyértelműen kiderül, hogy az előző évi szettek egyik legjobbját szállították a milánói srácok, akik idén két szettel térnek vissza a Dance Arena-ba.

Akárcsak Solomun, aki +1 projektjét hozza el az Exit-re, így július 6-án először egymaga lesz hallható a katlanban, majd a Tale of Us, hajnalban pedig kétórás b2b veszi kezdetét. Nehéz lesz felülmúlni ezt a fellépést, amiből szintén csak egy óra került fel, de sejthetően ős is megpróbál majd szintet lépni, aminek legnagyobb nyertesei a tánctéren lévők lesznek.

Ha Te is köztük lennél még nem késő lépni, az alábbiakban némi segítséget is találsz a megközelítés és a belépők kapcsán!

Időpont, helyszín:

Július 4-7, Újvidék, Péterváradi Erőd

Belépők

Az idén is rendkívül barátságos árfekvésű belépők értékesítése már megkezdődött a MEEX rendszerén keresztül, ahol a 4 napos bérlet 21 900 Ft-ért, a napijegy pedig 10 200 Ft-ért váltható, további bérlet és jegytípusok mellett.

Megközelítés

Novi Sad, azaz Újvidék Budapestről 300 km-re fekszik, autóval nem egészen 4 óra alatt, busszal közel 5, vonattal pedig 6 óra alatt érhető el.  Az oda – vissza út megközelítőleg 15 000 Ft és 20 000 Ft között teljesíthető.

Szegedről szinte már csak egy karnyújtásnyira, 140 km-re van autóval,
ami laza másfél óra , busszal pedig  3 óra alatt teljesíthető a trip. Az út költségei ebben az esetben max. az 5 000 -10 000 Ft-ot súrolja.

Debrecenből 390 km-t és 4 órát kell autóval utazni, hogy részese lehess az EXIT-nek. Pécsről picit nehezebb megközelíteni, de onnan is egyértelműen megéri az 2 és félóra, 190 km-es utazás.