Szigorú vendégszűrés lesz Budapest új techno klubjában

- 3 perces olvasmány

Pár napja írtunk a hétvégén, egyelőre csak teszt jelleggel megnyitó új budapesti techno klubról, a hétvégéhez közeledve pedig újabb információk láttak napvilágot a már most, óriási érdeklődéssel kísért esemény kapcsán.

Új, több termes techno klub nyílik Budapesten??

A szervezők egy nagyon részletes leírást tettek közzé, ami a bulira való beléptetés menetét írja le, ezt alább, módosítás nélkül idézzük:

„Sziasztok!

Ahogy korábban is jeleztük, az eseményre való hatalmas érdeklődés és egyes helyekről kapott nem kívánt publicitás miatt elég komoly szűrés lesz foganatosítva a beengedésnél. Ezek a fő irányelvek:

A meghívást lezártuk, aki lemaradt, kimarad. De sanszosan az is, aki későn érkezik, úgyhogy próbáljatok meg időben elindulni.

A beengedés a Bécsi út felől lesz. Mivel egy teszteseményről van szó, így kiemelkedően fontos, hogy ne okozzunk felfordulást, ezért mindenkit megkérnénk, hogy csendben és rendezetten álljatok sorban, illetve ne szemeteljetek.

Elsődleges szűrési szempontként azt fogjuk, figyelni, hogy sorban állás közben milyen magatartást tanusítotok. A hangoskodókat, illetve túlzottan illuminált állapotban lévőket nem áll módunkban beengedni. 

Alapkövetelmény, hogy az eseményt visszajelöljétek, de azt is kérhetjük, hogy mutassátok meg a Facebook profilotokat és a személyiteket.

Ezt a beengedésnél mindenkitől kérni fogjuk, úgyhogy a telefonokat készítsétek elő már a sorban és ha kell kapcsoljátok be a mobilnetet is. 

Ezen felül fontos szempont lehet a megjelenés, hiszen az első benyomás ez alapján születik. Nincs meghatározott dress code, de ügyeljetek a stílusos megjelenésre.

Ha ezek alapján sem sikerül egyértelműen döntést hozni a beengedőknek, egy rövidebb beszélgetésre is sor kerülhet.

Amennyiben nemleges választ kapsz, kérjük fogadd el és méltóságteljesen távozz. A veszekedőket semmilyen körülmények között nem tudjuk beengedni. A későbbiekben sok lehetőség lesz még kipróbálni a helyet.”

A szervezők, a leírás alapján nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a tökéletes party közeg kialakítására, ezzel biztosítva a megfelelő körülményeket a felhőtlen bulizásra. A módszer itthon még egész újnak számít, ám sikeres meghonosításával várhatóan egy újfajta szórakozási forma alapjait teremthetik meg, amelyek például a berlini klubszínteret is világhíressé tették.