Lokál Beats: Gemelle

- 5 perces olvasmány
techno gemelle ikrek interjú

techno gemelle ikrek interjú

Valószínűleg rajtunk kívül is nagyon sok nyitott szemmel, és füllel járó underground vonalon mozgó techno kedvelő felfigyelhetett már a Gemelle lányokra, akiknek a zenéje olyan kemény, mint amikor egy repülőtéren egyszerre indítják be egy Boeing és egy Airbus hajtóműveit. Egyszóval meglehetősen erős. A jelenleg 21 éves ikerpár egy reggelbe nyúló techno partyn tapasztalta meg a repetitív 4/4-ek erejét, egészen fiatalon, mindössze 16 évesen, melynek hatására szárnybontogatásba kezdtek. Azóta a hard techno vonalon próbálnak idehaza érvényesülni, miközben időről időre futnak bele a női Djk-et övező előítéletekbe, miszerint sikereiket pusztán női mivoltuknak köszönhetik. Kétségtelenül akadnak érthetetlenül ízléstelen előadók, akik hajdobálással keverik a zenéket, és dekoltázzsal tetézik a kiállásokat, ám a helyzet valójában az, hogy tök mindegy, hogy előadóként valaki nő, vagy férfi, az egyedüli szempont nyilvánvalóan a tehetség és a színvonal.

Ennek az apropóján beszélgettünk a Gemelle lányokkal a kezdeti időkről, kultúráról, technoról, megítélésről, a formáció jövőjéről, na meg persze arról honnan ered a nevük.

Hogyan határoznátok meg a techno-t, mint zenei műfajt mit jelent számotokra?

LEGINKÁBB VALAMI PROGRESSZÍV, AMIBEN BENNE VAN AZ ÚJ, A VÁLTOZÁS, A FEJLŐDÉS ÍGÉRETE. NEMCSAK A LÁZADÁSRÓL SZÓL, HANEM ÓRIÁSI SZABADSÁGOT IS AD, VALAMINT NAGYON SOKAT BÍZ A FANTÁZIÁDRA. KATALIZÁTORKÉNT MŰKÖDIK KÖZTED ÉS A KÖZÖNSÉG KÖZÖTT, NEM KONKRÉTAN, VERBÁLISAN, HANEM SZABADON, SZAVAK NÉLKÜL.

Zeneileg min nőttetek fel? Hogyan tanultátok meg a lemezlovas szakma alapjait?

KÖRÜLBELÜL 6-7 ÉVESEN KEZDTÜNK EL TÁNCOLNI, EKKOR MÉG A HIP-HOP STÍLUST KEDVELTÜK,MAJD 7 ÉVVEL KÉSŐBB, AHOGY EGYRE INKÁBB NŐTTÜNK FEL, MEGISMERTÜK ELŐSZÖR A MINIMAL-T UTÁNA PEDIG A TECHNO-T, AMI AZÓTA IS FŐSZEREPET TÖLT BE AZ ÉLETÜNKBEN. HÁROM ÉVVEL EZELŐTT KEZDTÜNK EL KOMOLYABBAN ZENÉLNI.EGY GYŐRI SZÓRAKOZÓHELYEN LEHETŐSÉGÜNK NYÍLT ARRA, HOGY KLUB KÖRNYEZETBEN,PROFESSZIONÁLIS ESZKÖZÖKÖN TANULHASSUNK AZ OTTANI REZIDENS DJ-TŐL, FICZERE ATTILÁTÓL (SMARTIE). ÉLTÜNK EZZEL LEHETŐSÉGGEL ÍGY DÉLUTÁNONKÉNT HETI RENDSZERESSÉGGEL ÁTMENTÜNK GYŐRBE, HOGY ELSAJÁTÍTSUK, AMIT CSAK LEHET. TÖBB MINT EGY ÉVIG TANULTUNK, PERSZE MELLETTE OTTHON IS GYAKOROLTUNK, HOGY MINÉL JOBBAK LEGYÜNK. VOLT, HOGY ÉJJELENTE BEVITTÜK AZ ÁGYUNKBA A LEJÁTSZÓKAT, A KEVERŐT ÉS A FEJHALLGATÓT, HOGY A CSALÁDOT NE ÉBRESSZÜK FEL ÉS ÚGY NYOMTUK EGÉSZ ÉJJEL. 2017 JANUÁRJÁBAN LÉPTÜNK FEL ELŐSZÖR KÖZÖNSÉG ELŐTT, SZINTÉN GYŐRBEN.

A Dj-zés mellett jelenleg dolgoztok? Egyáltalán, ez buli vagy munka?

JELENLEG MÉG TANULUNK, KERESKEDELMET ÉS MARKETINGET, EZ LESZ AZ UTOLSÓ ÉVÜNK AZ EGYETEMEN, HA VÉGZÜNK KÖZGAZDÁSZOK LESZÜNK, DE AZ ÉLETCÉLUNK AZ, HOGY A ZENÉLÉSBŐL ÉLJÜNK MEG. A DJ-ZÉS SZÁMUNKRA INKÁBB KIKAPCSOLÓDÁS NEM PEDIG MUNKA, PERSZE ETTŐL MÉG MEGFELELŐ KOMOLYSÁGGAL ÁLLUNK HOZZÁ.

Véleményetek szerint ebben a rendkívül összetett szakmában el lehet adni egy közepes  produkciót is pusztán a show-val?

HÁT EZ JÓ KÉRDÉS. VÉGÜL IS MINDEN CSAK TÁLALÁS KÉRDÉSE, DE VÉGSŐ SORON ÚGYIS A KÖZÖNSÉG DÖNTI, EL MI SZÁMÍT MINŐSÉGNEK. NYILVÁN HOZNI KELL AZ „ELVÁRT DOLGOKAT” EHHEZ. SZERINTÜNK NAGYON FONTOS A HITELESSÉG ÉS, HOGY TUDD, MIT CSINÁLSZ. EGYSZÓVAL NE ÚGY ÁLLJ ODA, HOGY BENYOMOD A PLAY GOMBOT ÉS VÉGIGUGRÁLOD AZ EGÉSZET.

Ki az a női Dj, aki a kedvencetek, akire felnéztek, példaképként tekintetek?

DEBORAH DE LUCA. SZÍVVEL LÉLEKKEL CSINÁLJA EZT AZ EGÉSZET, EGYSZÓVAL MINDENT BELEAD. SZEGÉNY KÖRNYEZETBŐL JÖTT ÉS ELKÉPESZTŐ, AMIT ELÉRT.

A női előadókat gyakran nem a bennük rejlő tehetség, hanem a külsőségek alapján ítélik meg. Ti, hogy látjátok ezt a kérdést?

SAJNOS ÁLTALÁNOSAN EL VANNAK KÖNYVELVE A NŐK EBBEN A SZAKMÁBAN, AKI EGY KICSIT IS DEKORATÍVABB AZT EGYBŐL TÁMADJÁK, HOGY NEM A ZENÉJÉT AKARJA ELADNI, HANEM SAJÁT MAGÁT. MEGTESZÜNK MINDENT ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY NE HIGGYÉK AZT AZ EMBEREK, HOGY MI A KÜLSŐNKKEL AKARUNK ELŐRÉBB JUTNI. FOLYAMATOSAN PRÓBÁLUNK BIZONYÍTANI, HOGY NE AZ JÖJJÖN LE RÓLUNK, HOGY KÉT SZŐKE CSAJT BERAKTAK A PULTBA, HANEM AZ, HOGY IGENIS ALÁZAT ÉS KOMOLY MUNKA VAN A PRODUKCIÓNK MÖGÖTT.

Honnan a Gemelle név? Mit jelent?

GEMELLE, A LÁNY IKREKET JELENTI OLASZUL. MINDENKÉPPEN OLASZ NEVET SZERETTÜNK VOLNA, MERT IMÁDJUK AZ OLASZOK TEMPERAMENTUMÁT ÉS AZ ÉLETSTÍLUSUKAT.

Milyen előadók trackjeit szeretitek pörgetni leginkább? Mennyire szoktatok improvizálni?

ELEINTE MEGHATÁROZOTT PLAYLISTEL LÉPTÜNK FEL, DE AHOGY EGYRE MAGABIZTOSABBAK LETTÜNK A PULT MÖGÖTT, ÚGY EGYRE INKÁBB IMPROVIZÁLTUNK. MOST MÁR GYAKORLATILAG CSAK A KÖZÖNSÉG REAKCIÓI ALAPJÁN ÉPÍTJÜK FEL A PRODUKCIÓNKAT. SZERETJÜK KLAUDIA GAWLAS-T, T78 TRACKJEIT, DE IGAZÁBÓL MINDENFELÉ FOLYAMATOSAN KERESGÉLJÜK AZ ÚJAT.

Milyen elképzeléseitek és céljaitok vannak, mit terveztek erre az évre
és a jövővel kapcsolatban?

JELENLEG AZ ELSŐ SZÁMUNKON DOLGOZUNK, EGY STÚDIÓBA, DE SZERETNÉNK KIALAKÍTANI EGY HANGSZIGETELT SZOBÁT OTTHON, MERT A SZOMSZÉDOKAT MÁR KIKÉSZÍTJÜK. EMELLETT PERSZE A ZENEÍRÁST IS IGYEKSZÜNK MINÉL MAGASABB SZINTEN MEGISMERNI ÉS ELSAJÁTÍTANI. A JÖVŐBELI, HOSSZÚ TÁVÚ CÉLUNK PEDIG, HOGY IDEHAZA ÉS NEMZETKÖZILEG IS MINÉL ISMERTEBBÉ VÁLJUNK.