Magyar vagyok, itt szeretnék érvényesülni

- 8 perces olvasmány
tompó attila interjú munka
tompó attila interjú munka

Napjaink egyik, ha nem a legelőremutatóbb hangtechnikai cége a Void Acoustics, ami 2002-es, megalapítását követően gyakorlatilag megreformálta az alapjáraton sem innovációtól mentes piacot. A hangzás és megjelenés tekintetében egyaránt kivételes megoldásokat kínáló hangrendszerek 2013 óta hazánkban is elérhetőek, egy lelkes szakember és az általa felépített cég áldozatos munkájának köszönhetően.
A Tompó Attila által alapított Erlatech Stage olyannyira sikerre vitte Európa ezen részén a forgalmazást, hogy több éves munkájukat februárban egy igen komoly díjjal is jutalmazta az anyacég.
A volumen és az elismerés mértékét jelzi, hogy az Attila által működetett céget a hasonló profilú német és holland üzletekkel emlegetik egy szinten.

De hogyan jutottak el idáig és sikeres vállalkozóként egyáltalán miért vágott bele egy ilyen kockázatos vállalkozásba? Egyáltalán volt / van itthon igény erre? Többek között erről beszélgettünk Tompó Attilával.

Valami olyat szerettem volna létrehozni, ami itthon még nem volt. Ismerté tenni ezt a hangrendszert, ami által az elektronikus zene úgy szól, mint semmi mással. 2013-ban dupla vagy semmi alapon indult a dolog. Amikor belevágtam két hónapi rezsim maradt otthonra és az üzletre. Ha nem jön össze nagy bajba kerültem volna. De hittem benne, és a képviselet is hitt bennem.

Nem volt egyszerű az indulás, mert mindamellett, hogy nagyon sok pénzbe került a beruházás, a hazai klubkörnyezet sem volt túlságosan befogadó az új technika iránt, miközben úgy kellett egyensúlyozni a méregdrága eszközök kiadásával, hogy az a klubokat üzemeltetők számára még megfizethető maradjon és számára se legyen veszteséges a bérbeadás.

View this post on Instagram

@voidacoustics photography by Erlatech

A post shared by Void Acoustics Hungary (@void_hungary) on

Itthon a hangosító szakma háromnegyede rocker. Ebben a környezetben ezt fölösleges lett volna reklámozni. Bohóc hangfalnak nevezték, úgy gondolták nem jó csak elektronikus zenére. Ez persze nem igaz. Tipikus hazai mentalitás, hogy az ismeretlen, az új, az csak rossz lehet. Zéró nyitottság volt, mert a hangfalnak kocka formának és feketének kell lennie.

Az áttörést végül is azt hozta meg, hogy nem a szakmában, hanem a megrendelői oldalon próbált érvényesülni.
A sors fintora, hogy itthon két olyan helyszínen debütált a hangrendszer, amelyek közül azóta az egyik teljesen eltűnt, a másik pedig alaposan átalakult. Előbbi az egykori Kasino volt az utóbbi pedig a Tesla klub, ami ma már Story néven, jobbára romkocsma jelleggel üzemel csak.
Mint mondja, itthon általában nem szakmai döntés alapján történik egy alvállalkozó kiválasztása. Az elsődleges szempont az ár és a kinek a kicsodája, vagyis ismeretségi alapon születnek döntések. Nem feltétlenül a minőség van szem előtt tartva, hanem az, hogy a lehető legkevesebből a leglátványosabbat hozzuk ki.

Mi a legek országa vagyunk. Napóleon komplexusa van sokaknak: az enyém a legjobb, a legszebb miközben pénzt kevesen hajlandóak beletenni. Félreértés ne essék, van igény a jóra, csak ne kerüljön pénzbe.

Hazai sajátosság az is, hogy itthon általában egy klub elindulásakor adott a helyszín ahová be kell kerülnie valami hangnak, ami szól valahogy, valaki által, aztán majdcsak lesz valami.
Külföldön fordítva történik minden. Komoly tervezés előzi meg egy klub megnyitását. Ott először megnézik a helyet, egy szakértő megmondja, mit lehet abból kihozni, utána megvételre kerül a megfelelő technika és aköré kerül kiépítésre az egész klub, magyarázza az utóbbi évek tapasztalatait, amiből akad bőven, hiszen manapság már 75%-ban a környező országokban dolgoznak.

Jelenleg elenyésző hely üzemel itthon Void-al. Ugyan több mint 10 hely indult el ezzel a hangtechnikával, ami hozzáteszem óriási szó ilyen rövid idő alatt, de végül volt, ami bezárt vagy átalakult és nem tartottak már igényt a technikára. Manapság elsősorban a rendezvényeket szolgálunk ki illetve jelenős mértékben dolgozunk külföldre.

Adódik a kérdés, hogy például a szomszédos Romániában, ahol rendkívül fejlett az elektronikus zenei kultúra, illetve erős a klub és fesztiválpiac, hogy – hogy nem alakult ki megfelelő technikai kiszolgáló ágazat. Attila úgy látja műszakilag nem annyira erős az ország, viszont minden további nélkül elismerik és használják akár magyar szakértelmet is.
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy több Kelet- Európai próbálkozás is volt Void forgalmazásra, de egyikük sem tudott olyan teljes körű szolgáltatást nyújtani, mint az Attila által üzemeltetett Erlatech Stage.

Nem kell a romániai klubokban vagy fesztiválokon ott lenni, innen is egyértelműen látszik, hogy annak ellenére, hogy a belépők és úgy általában az árak alacsonyabbak, mint nálunk, szinte kizárólag A kategóriás Dj-k lépnek fel, akár párszáz fős klubokban is. Attila úgy látja, ez azért működhet, mert érdekelté teszik a fellépőt az adott helyszínen való fellépésben, de nem anyagi szinten.

Olyan hype-ot teremtenek egy rendezvény körül, hogy a fellépő ott akarjon játszani. Szociálisan másképp állnak az egészhez. Egy fesztivált például, úgymond alulról kezdenek el felépíteni, hazai előadókkal, a helyi közönség által és egy bizonyos szint után kötnek csak le nagy neveket, keresnek szponzorokat. Először értékteremtés történik és csak ezt követően lép üzleti szintre a projekt.

Rögtön két konkrét példa is felmerül, hogy ez a valóságban hogyan működik:

Itt van például a szerbiai Lost & Found fesztivál, amit nyolc fiatal kezdett el az egykori, úszó világbajnokság helyszínén, egy hegy közepén, ahol 100 km körzetben semmi nincs. Rászántak nem kevés időt és pénzt, hogy felépítsenek egy olyan egyedi hangulatú underground fesztivált, ami már most igen nagy visszhangot kap. Vagy ott van a Sunwaves fesztivál, ahol a fellépők versengenek egymással, hogy ki tudja felmúlni a másikat például játszási időben. Innentől kezdve nem az van, hogy mindenki harcol és felveri az árakat, mert a fellépőknek legalább annyira érdekükben és kedvükben is áll ott játszani. Kb. így alakul ki az a légkör, ami egyébként semmi pénzzel nem érhető el.

Bár a lehetőségek külföldön sokkal nagyobbak, Attila továbbra is itthon szeretne érvényesülni, annak ellenére, hogy hazai szinten valamiért nem kapnak nagyobb volumenű megbízásokat, pedig gond nélkül  tudnák teljesíteni.

Magyar vagyok, itt szeretnék érvényesülni. Magamat valósítom meg ezekben a projektekben, mert nem minden a pénz. Majd egyszer úgy szeretnék nyugdíjba menni, hogy van mögöttem egy csapat, ami ugyanazt képviseli, amit én, most ezen dolgozom, az utánpótláson.

Hogy hogyan alakul a jövő, az természetesen nem csak az utánpótláson múlik. Vagyis leginkább csak azon, de nem csak az általa képzett szakembereken, hanem a közönségen és a szervezőkön is. Úgy látja, mindkét oldalnak van hová fejlődnie. A bulikat látogatóknak mindenképp nyitottabbnak kellene lenniük a környezetükre, sokkal befogadóbbak a másra és az általuk ismeretlenre, míg szervezői oldalon a közönség kellene, hogy nagyobb figyelmet kapjon.

Közönésgcentrikusabbnak  kellene lenniük a szervezőknek, vagyis előbb adni és csak utána keresni. Ne az első és a második rendezvényből akarjanak meggazdagodni, tekintsenek befektetésként ezekre. Be kell vállalni, ha egymaga kevés az adott feladathoz és nem szégyellni segítséget kérni. Mindig nyugatra akarunk hajazni, pedig lehet keletről kellene példát venni, akár a sokszor lesajnált románoktól…