Így volt: La Fleur @ Amper

- 4 perces olvasmány
tonight random trip pécs amper klub la fleur 2018
tonight random trip pécs amper klub la fleur 2018

Szombat eset a egy spontán gondolatot követően hónunk alá csaptuk az éjszakát
és úgy döntöttünk, hogy elengedjük a már lassan klub nélkül maradt Budapestet
és egy kicsit lenézünk Pécsre az
Amper-ba ahol, ezúttal a főszerep a csajoké volt.

Kő, papír, olló és már vágódtunk is az autóba, M6, két óra, zökkenőmentes út és már
lent is voltunk. Szeretünk lejárni Pécsre, szép emlékek kötnek minket ide és mindig jó élménnyel gazdagodunk, ezúttal sem volt ez másképp.

Nagy léptekkel, célirányosan a klub felé vettük az irányt. Ahogy közeledtünk, a
szívünkhöz oly kedves, lüktető ütemek szirén szerűen csalogattak közelebb és
közelebb míg egyszer csak már azon kaptunk magunkat, hogy pohár ital a
kezünkbe és torkunkban dobognak a beatek.

Tőlünk szokatlan mód kicsit korán érkeztünk de egy percig se bántuk ezt, így legalább
volt lehetőségünk ismerkedni a lokálpatrióta
Nash K zenei világával, aki az első perctől kezdve kellemes tech-es vonalon haladva kezdte el építeni
az estét.

Szépen lépegettünk az éjszakába, csak úgy repült az idő, a tömeg gyarapodott, mi
pedig élveztük minden percét a leányzó szettjének. Volt hogy ismerős track-ek
csendültek fel vagy épp remek újdonságokat hallhatunk tőle, és amikor már majdnem
el is feledkeztünk, hogy kiért is ültünk az autóba, megérkezett
LaFleur, aki nem
mellesleg a
Watergate és az ibizai Pacha Labyrinth party sorozat egyik rezidense.

A szettjei méltán híresek a stílusok kavalkádjáról, de mégis egy egységet alkotva,
végül kellemesen technosodik. Személyes kedvencünk, hogy még a régi iskolát követve
az alkotásainak íve van. Ahogy átvette a Dj pultot a rögtön elkezdte csepegtetni elmés
kis zenéit, az atmoszféra fogalma új értelmet nyert. Sajátos hangzásvilága mindenkit magával ragadott, innentől 
kezdve igazi örömtáncolás vette kezdetét a parketten. Emocionális szettjében minden szintet bejártunk, voltunk fent, lent, és középen is.


Szokták mondani, hogy a jó dolgok hamar véget érnek…

Esetünkben a jóból még volt hátra bőven, az utaztatás közepette arra lettünk
figyelmesek, hogy La Fleur hangzásvilágában éles váltás következett be. Az tömeg
alkotta fal mögül kikandikálva egyik szemunk sírt, a másik nevetett, ugyanis a pult
mögött a 
Be Massive bulikon rendszeresen fellépő Avika kezdte el pakolni a zenét és gondolkodás nélkül, kaján vigyorral az arcán húzott át mindenkit pillanatok alatt a masszívabb svungok mezejére, és így egy igényes hajnali kalapálás vette kezdetét,
ahol még a 
Funktion One hang cucc is úgy meglett járatva ahogy azt illik.

Zárásig toltuk ez nem is volt kérdés, főleg egy ilyen erős hármassal, a csajok az
este folyamán remek összeállításnak bizonyosultak, a timetable is jól ki volt találva.
Zeneileg izgalmas és változatos eset volt, ahol a stílusok közötti ugrálás
egy kis pluszt csempészett az egészbe.

Summázva ezt a rapid estét, csak ajánlani tudjuk, hogy kövessétek a példánkat.
Anyagilag semmivel nem húzósabb mintha a fővárosban lenne megtolva az éjszaka. Kimozdulsz egy kicsit elhagyod a “biztonságos” zónádat, új környezetbe pottyansz,
ahol a feeling 100% underground, a Funktion1 hangtechnikának köszönhetően pedig minőségileg kapod az arcodba az elektronikát. Minden adott arra, hogy egy tökéletes csapatásban legyen része az embernek.

 

Mi kell még? Nekünk semmi, nagy pacsi a pécsi éjszakának!