Amint a színpadra lépek, már csak sodródom az árral

- 4 perces olvasmány
track terrace trance július 2019
track terrace trance július 2019

Az elmúlt években az olasz trance zseni, Guiseppe Ottaviani a műfaj egyik legjelentősebb alakjává nőtte ki magát. Live szettjei újra definiálták a Dj-zés fogalmát és Go On Air kiadója is már évek óta stabil lábakon áll. A trance elengedhetetlen elemei a dallamok, amelyekhez az olasz fenoménnak kétség kívül van érzéke. Ez a tehetség többek között annak köszönhető, hogy gyerekkorában tanult komolyzenét és szülei is ebbe az irányba próbálták terelni. 

A zenei hátterem kissé zavaros. Kiskoromban majdnem 9 évig tanultam komolyzenét, de megismerkedtem a pop-al is, majd ezután következett a német techno, amit a mai napig szeretek. Tini koromban a techno energiájára volt szükségem, de nekem hiányoztak belőle a dallamok. Ezek után ismerkedtem meg a trance világával, konkrétan Ferry Corsten „Adagio For Strings” feldolgozása győzött meg végleg arról, hogy ez az én hangzásvilágom.

Zenei karrierje a 2002-es Loveparade-n indult be igazán és azóta olyan hatalmas fesztiválok fellépői között is szerepelt már, mint a Tomorrowland, az EDC UK, a Dreamstate vagy a Transmission. Producerként is remekel az olasz titán, ami részben a viszonylag egyedi dallamkészítési technikájának köszönhető.

Ha random beugrik egy dallam a fejemben, általában gyorsan előkapom a telefonom és felveszem, ahogy dúdolom. Amint egy számítógép akad a kezembe, felveszem a dallamot rendesen is és csak ezután kezdek el a szám többi elemével foglalkozni. A zenéimet történetek helyett konkrét helyekhez kötöm. Például a „Musica” című track-em San Bernandio-ban, a Dreamstate fesztiválon született meg, így ehhez az élményhez és helyszínhez kapcsolom.

Manapság már minden komolyabb fellépésén a legújabb Live 2.0 koncepciója hallható, aminek lényege, hogy egyáltalán nem készül fel a szettre. Ez a Live 1.0 show továbbgondolása, ahol még az eredeti számait játszotta az olasz művész, élő hangszerekkel színezve. Egyesek őrült tudósnak tartják, mások pedig csak simán zeneőrültnek, de az biztos, hogy a Paul Van Dyk által is támogatott Guiseppe kevés dolognak szentel nagyobb figyelmet életében, mint a zenének. 

Nem készülök a Live 2.0 szettekre, mert amit a pult mögött alkotok, az teljes mértékben én vagyok. Élőben improvizálok. Azért nevezik improvizációnak, mert nem készülünk rá. A berendezést természetesen előkészítem, elvégzem a hangpróbát is, de ennyi. Amint a színpadra lépek, már csak sodródom az árral.

Nyilvánvalóan nagy zenefanatikusról beszélünk, de azon belül is a trance műfajáért és kultúrájáért van különösen oda. Véleménye szerint a trance elkezdett az elmúlt években ismét felemelkedni, ami többnyire az amerikaiaknak köszönhető. Úgy gondolja a Dreamstate fesztivál a legjobb dolog, ami a műfajjal történhetett az elmúlt 7 évben.

Imádom a trance közösséget, mert egy hatalmas család, amely a föld szinte bármely pontján jelen van. Sokak szerint ez csak az underground műfajokra jellemző, de szerintem nem. Ez egy globális mozgalom. Szerencsés vagyok, hogy bejárhatom az egész világot turnéim során.

Július 26-án ezzel a turnéval, a szabadtéri TrackTerrace Dj pultjába érkezikfalai közé érkezik így egyben a hamarosan megjelenő Evolver albumából is ízelítőt kapunk. Az eseményen a hazai színeket ezúttal Szeifert, Tebron, Inpieces és Shelb képviselik. 

Kedvezményes belépők itt!

Forrás: Trancers.ro, Producer Loops