Ismét buli lesz hazánk egyik legszebb barlangfürdőjében

- 2 perces olvasmány
underground miskolca tapolca barlangfürdő 

underground miskolca tapolca barlangfürdő 

A jelenlegi trendek alapján érdemes a szervezőknek a klubkörnyezetből elszakadni és hazánk csodás tájai felé venni az irányt, hiszen bővelkedünk a különleges és egyben táncolható helyszínekben. Egy ilyen helyszínt talált a miskolci Rezidencia és Groove csapata is és úgy tűnik bejött nekik a koncepció.

Eljött ez a hét is! Tudjuk, hogy már nagyon ki vagytok éhezve egy nagy bulira, ahogy mi is.Összegyűjtöttünk néhány…

Zveřejnil(a) Rezidencia dne Pondělí 20. července 2020

Júliusban került megrendezésre az Aquatrip első felvonása, ami kétségkívül nagy sikert aratott. A második epizódban pedig visszatérhetünk az ország egyik legextrább helyszínére, a miskolctapolcai Barlangfürdőbe, ráadásul ezúttal is 14 órán keresztül bulizhatunk, éjjel-nappal.

A júliusi bulit nem más, mint Dj Budai zárta egy erős szettel, de a Badgirls sorozat atyja, James Cole is helyet kapott a névsorban. Ezúttal is lehet számítani a minőségi, igényes muzsikákra, ami a felhozatalt illeti.

Napközben, vagyis déltől 6-ig a lágyabb, könnyedebb ütemekre strandolhatunk, amikről a Rezidencia csapata gondoskodik ezúttal is, viszont most a debreceni nagyágyú, Németi és a kazincbarcikai Leslie V is szerepel a nappali line-up-ban. 

Ahogy leszáll a nap, áttérhetünk a dinamikusabb darabokra a Peter Makto, Gregory S és Davko féle TrueSounds csapatával. Az estét pedig az NWCC-s brigád zárja, vagyis a Carry N, Fundacion és Thesokolradio trió, 22:30-tól 2-ig. 

A hangtechnikáról ezúttal is a Void gondoskodik, szóval a hangosítással sem lesz gond és a júliusihoz hasonlóan, most is számíthatunk az esti fényshow-ra. 

‼️Újabb páros belépõt sorsolunk!‼️Most egy olyan üzenetet szeretnénk kiküldeni a nagyvilágba, ami fontos lehet azok…

Zveřejnil(a) Rezidencia dne Neděle 16. srpna 2020

A jegyárak most is eloszlanak estire, nappalira és egész naposra, illetve az elővételes belépők valamivel kedvezményesebbek, szóval érdemes lecsapni rájuk. Arra pedig érdemes figyelni, hogy a pénztárak csak 21 óráig vannak nyitva, ezután már csak elhagyni lehet a strand területét.

Tehát augusztus 22-én irány a strand és a minőségi ütemek barlangja. 

A SZERVEZŐK FELAJÁNLÁSA NYOMÁN EGY PÁROS BELÉPŐT SORSOLUNK KI AZOK KÖZÖTT, AKIK AUGUSZTUS 21. ÉJFÉLIG DOBNAK EGY E-MAILT A RÉSZVÉTELI SZÁNDÉKKAL A HI@PLUSBEATS.NET CÍMRE.