Hosszas várakozás előzi meg minden évben a tengerparti Sonus fesztivált.
Nehéz időszak ez mindazon egyéneknek, akik a napfényes horvát tengerparton
évről- évre tapossák ki minden energiájukat a minőségi ütemekre.
Szerencsére a Cosmopop szervezőcsapat is átérezte a partyarcok ezen kínját
és idén is, ahogyan a korábbi években, megrendezték a Sonus hivatalos elő
buliját, a We Love Sound fesztivált. A fellépők között helyet kapott
Jackmaster, The Martinez Brothers, Sonja Moonear és Richardo Villalobos
is, azonban nemcsak a line up és a kiválónak ígérkező szettek csábítottak több
ezer embert Zágrábba, a Jarun tóhoz, hanem egyértelműen a fesztivállal járó
őrült hangulat is, amit mi is megtapasztaltunk ott jártunkkor.
Na de lássuk hogyan is zajlott ez a vérbeli nyárköszöntő fesztivál a horvát
barátainknál.
Zágráb Budapestről autóval mindössze 4 órányira van, igaz mi ezúttal a vonatot választottuk, ami 5 óra alatt ért oda. A tavalyi két napos után, az idei egynapossá
szelídült, de ugyanakkor feszesebb és nívósabb is lett a We Love Sound fesztivál,
ami egy használaton kívüli gördeszka parkban került megrendezésre a Jarun tó szomszédságában. A helyszínre megérkezvén a zökkenőmentes karszalag
átvétel után sietve igyekeztünk a színpadhoz, mivel az angol Jackmaster
már melegített. A fesztiválon, mint manapság oly sok helyen, készpénzforgalom
nélküli fizetési rendszer működött, itt a karszalagunkon lévő chipre tölthettük
fel a pénzünket a kihelyezett bódéknál. A 0,5l ásványvíz átszámítva 650 Ft,
a 0,25l-es Cola és a 0,4l-es sör pedig 870 Ft-ba került.
A szigetország megkerülhetetlen DJ-je, Jackmaster hatalmas lendülettel, színes
és dinamikus zenéivel buzdította mozgásra a fesztivál közeget. A kezdeti órákban
a tomboló hőségben a korán érkezők nagy százaléka inkább a fák árnyékában
lépegetett, a skót azonban idővel olyan szintű warm up-al ált elő, ami mindenkit
a tűző napra invitált. Jackmaster olyan stílusérzékről tett tanúbizonyságot
a warm-up produkciója során, hogy a szemünk „segítség nélkül is” óriásira
kerekedett a csodálkozástól. Színtiszta művészet volt, amit játszott tökéletes
felvezetésnek lehetünk szem és fültanúi.
A megalapozott hangulatot ezután Chris Martinez, és Stevie Martinez Jr.
„a formabontó páros” azaz The Martinez Brothers vitte tovább. A két New York-i
latin testvér végig felváltva rakosgatta a talpalávalót nem kis sikerrel. A szettjükben felelhető egyik nagy meglepetés számunkra Jazzy – Lonely (Underground Goodie Mix)
volt, ami iszonyat nagyot szólt.
Ekkor már nem a bemelegítésről szólt a történet, hiszen előtte is egyre
magasabb ívet húzott Jackmaster szóval az amerikai páros nekilátott a maga
tech house-os stílusával a rombolásnak. Zenéjük egységes, végig erőteljesen
áradó és lüktető volt, gyengülés jelét sem mutatva. Kompromisszumok nélküli
egyedi előadást kaptunk tőlük, ami az elejétől a végéig zseniális trackekből
épült fel.
Martinez-ék két és fél órájának a végére teljesen megtelt színpad előtti küzdőtér
valamint az is kiderült, hogy errefelé a 4:20-at némi késéssel ünneplik horvát
barátaink, ugyanis a közönség soraiban lépegetve rendesen beleszédültünk a
vastagon szálló füstbe „és az ezzel járó élménybe”. De állva kellett maradni,
mert a svájci Sonja Moonear májusban már a fővárosunk „magassági mélységébe”
azaz Corvin Club-ban is megmutatta zenei sokszínűségét, így hát ezúttal is
remegésig fokozta várakozásainkat.
A hölgy ezúttal is a kiírtnál némileg később kezdett, de ezt egyáltalán nem
bántuk mivel a két Martinez tovább hergelte a tömeget, egészen addig, amíg
Sonja Moonear meg nem érkezett. Nem tudjuk milyen az átlagos negyvenes
anyukák lelkivilága, túl azon, hogy bizonyára erős és stabil, de Sonja Moonear
külön kategória e halmazon belül is efelől szemernyi kétségünk sincs. Hihetetlen,
ahogyan mindig megtalálja a tökéletes egyensúlyt a stílusok között kalandozva.
Zenéjével teljesen letaglózott bennünket, sőt még az égboltot is kettészakította,
mivel olyan égi áldás ömlőt hirtelen ránk és persze a szabadtéri rendezvény
közönségére, hogy gyakorlatilag mindenki bőrig ázott. Moonear azonban
hihetetlen profizmussal kezelve a kialakult helyzetet, olyan trackek
pakolásába kezdett, mint Umek, Ramirez – Hablando (Umek Remix),
Pirupa – Party Non Stop ezektől a közönség nemhogy nem hátrált,
hanem eksztázisba esve, a hideg esőtől őrületes „esőtáncba” kezdett.
Bátran kijelenthetjük, hogy a kisasszony ezúttal is leckét adott arról, hogy
hogyan képzeli el napjainkban a minőségi modern house zenét. Nagyon őrült és emlékezetes pillanatokat hagyott maga után. Az öt váltó Richardo Villalobos-nak
egy kellőképpen megdolgozott, „az ő megosztó művészetének befogadására
alkalmas” közönséget adott át.
Következett hát Richardo Villalobos. A mester nagyjából hajnal 3 körül vehette
át a pultot és robbantott is a tánctéren. Közben a Moonear által megnyitott égi
csatornák összezártak és kezdetét vette az „indián tócsa tánc”, újabb vaskos füstök eregetésével, melyhez forró Dél – amerikai ütemeket kaptunk a talpunk alá, aztán
technót, house-t, elektrót, progresszív űrsétát, savazást és még sorolhatnánk.
Mindezt azonban olyan stíl bravúrral, olyan mesterien felépített, őrült és avantgárd formában gyúrta egybe Ricardo, hogy a katarzistól jobbra-balra, előre – hátra, fel
és le, mint a marionett figurák rángott az egybegyűlt közönség. Zenéjében
a „vas acél lemezeket hajigáló alapra” olyan örökzöldeket dobált, mint
Depeche Mode – Strangelove és ezzel teljesen letarolta a táncteret.
A feszt szettje a feszt bulija! Óriási volt, egészen napfelkeltéig játszott, valami
egészen különlegeset alkotott, felrúgta az összes zenei szabályt és keretet egyszóval Richardo Villalobos teljesen szétverte a fesztivált, és csak reggel negyed hat környékén sikerült a szervezőknek lerángatni őt a pultból. Nem igazán találunk szavakat a körülmények és a hangulat leírására, talán tényleg ezek azok a percek, amiket csak
akkor érez át az ember, amikor ő maga is ott van a tömegben.
Véleményünk szerint méltó befejezése volt a fesztiválnak Ricardo szettje, összecsaptuk ökleinket, elégedetten konstatálva, hogy érdemes volt ide jönni, azzal a tudattal csoszogtunk ki hulla fáradtan, hogy ezt a világért sem fogjuk kihagyni jövőre!
Összességében egy profi módon megszervezett és lebonyolított fesztiválon
vettünk részt, kis ízelítőt kapva abból, hogyan is kell egy olyan rendezvénynek
kinézni, amire kellő mennyiségű pénzt és energiát fordítottak a szervezők.
Imádtuk a fesztiválon eltöltött időt és reméljük a szervezőknek jövőre sikerül
még az idei eseményt is túlszárnyalni.
Sonus, amiért már nem csak nyaralni érdemes a szomszédban.
Az idei Sonus-ra való behívás is bivalyerősre sikeredett, beleborzongunk,
ha elképzeljük, hogy ezek után mire számíthatunk majd a horvát tengerparton
5 napon keresztül. De hát ki tudna ellent mondani egy ilyen invitálásra, nem igaz?
